Életmód

Régi idők eredeti álarcait készíti a busómaszk faragó mester

Minden darab egyedi, melyek a hagyományt hűen tükrözik.
Korábban a témában:

Az UNESCO által Magyarországról elsőként az emberiség szellemi kulturális örökségének reprezentatív listájára 2009-ben felvett Mohácsi busójárást idén február 28. és március 5. között rendezik meg.

Mohácson a busójárás hagyományának fontos eleme a busókhoz kapcsolódó tárgyak készítése. A hagyományos kézművesség több formában is jelen van a településen: a korábbi hagyományokhoz hasonlóan a busók egy része ma is saját maga faragja maszkját, amit az élő rítusban használ is. Előfordul, hogy többet is farag, és azokat évről évre cserélgeti, hogy megőrizze inkognitóját, egyesek pedig busótársaik számára is faragnak.

Fotó: MTI/Sóki Tamás
Fotó: MTI/Sóki Tamás

A maszkkészítők közül több olyan tehetséges specialista került ki, akik kiállításokon, és vásárokon is megjelennek maszkjaikkal. Közéjük tartozik Élő József, a több díjjal elismert népi iparművész, aki közel három évtizede foglalkozik maszkkészítéssel. A busómaszk faragó mester így vall munkájáról:

Álarcaim eredeti mohácsi busó maszkok  és minden darab egyedi, melyek a hagyományt hűen tükrözik. Álarcaim állati vérrel festettek, de a modern kornak megfelelően készítek pácolási technikával is álarcokat. Busó babáim az eredeti busónak, élethű másai, a busó babákat különböző kellékekkel látom el, melyeket gondos és alapos munkával, szintén kézzel faragok és készítek.

Az MTI fotóriportere az idei busójárás közeledtével meglátogatta a mestert, és gyönyörű felvételeken mutatta be alkotásait.

Fotó: MTI/Sóki Tamás
Fotó: MTI/Sóki Tamás
Fotó: MTI/Sóki Tamás

Kiemelt kép: MTI/Sóki Tamás

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.