Kétezren is elférnek a Balaton-part egyedülálló rendezvényközpontjában

Néhány fős tréningtől a több ezer embert megmozgatócéges csapatépítő programig bármilyen rendezvény lebonyolítására alkalmas a Balaton legnagyobb rendezvényközpontja, ahol a számos konferenciaterem mellett 500 méteres privát partszakaszon is lehetséges előadásokat tartani. A 13 hektáron elterülő Club Tihany Resort kiemelkedő szereplője a hazai konferenciaturizmusnak és a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa programsorozatnak is aktív résztvevője lesz. Az 1450 férőhelyes szálloda ad évről évre helyet többek közt az FMCG nagyvállalatok céges rendezvényeinek, a bankok-, biztosítók- és telekommunikációs vállalatok csapatépítő programjainak. Visszatérő vendég a több ezer főt vonzó Tranzit Közéleti Évadnyitó és GondolatExpó, illetve évtizedek óta számos orvosi konferenciát és kiállítást is itt rendeznek meg.

Magyarországon trendszerűen áprilistól június elejéig tart a tavaszi rendezvényszezon, amit aztán augusztus végétől egészen október végéig követ az őszi. Az utóbbi idők tapasztalatai szerint a zsúfolt időszakokban a nagy létszámú eseményeket előszeretettel viszik vidékre a vállalatok, szervezetek és egyesületek, a Balatont pedig továbbra is a legkedveltebb helyszínek között tartják számon.

Egyedülálló adottságainak köszönhetően a Club Tihany Resort nemcsak a régióban, hanem országosan is a legnépszerűbb rendezvényközponttá nőtte ki magát, hiszen a profi szakemberekből álló gárda számtalanszor bizonyította már, hogy csapatépítő programok, termékbemutatók, képzések vagy bármilyen egyéb vállalati esemény során hibátlanul helyt tud állni.

Zártkörű partiktól az esküvőkön át a bankettekig

Tóth Mihály, a Club Tihany Resort MICE értékesítési vezetője elmondta, hogy a Balaton-parton nincs még egy ilyen nagy alapterületű komplexum, ahol ilyen színvonalon tudnának több ezer fős rendezvények kiszolgálni.

Szállodánk 13 hektáros zárt területen fekszik, a hotelszobáink és a hangulatos bungalóink pedig összesen 1450 férőhelyesek, ami jól mutatja, hogy egy komplett nagyvállalatot gond nélkül el tudunk szállásolni. Éttermeinkben akár kétezer főt is leültethető, a rendezvénytermek pedig 2300 fő befogadására alkalmasak

– sorolta.

Példaként említette, hogy a 2000 négyzetméteres Wimbledon terem kiállítások, nagy létszámú konferenciák és bankettek ideális helyszíne lehet, a szállodától mindössze 150 méterre található, akár három részre tagolható, maximum 280 férőhelyes Levendula terem pedig a legjobb választás a zártkörű partik, bulik, esküvők lebonyolítására. A nyáron első sorban strandétteremként működő Balaton parti Beach Grill étterem kellemes helyszín kisebb rendezvények, esti zártkörű partik részére is.

Tóth Mihály közölte: a Club Tihany Resort utánozhatatlan abban a tekintetben is, hogy 500 méteres privát partszakasszal rendelkezik, ezáltal lehetőség nyílik akár pavilonokat is felállítani a Balaton közvetlen közelében, amelyekkel egyaránt könnyen emelhető a rendezvény színvonala és az előadások, képzések hangulata.

A minden igényt kielégítő konferencia központunk a ideális helyszíne lehet az olyan típusú nagy rendezvényeknek, ahol párhuzamosan zajlanak az események, hiszen a szabadtéri színpad, a különböző konferenciatermek és a privát partszakasz alig néhány percre vannak egymástól

– mondta.

Club Tihany Resort

Fesztiválok és hivatásturisztikai rendezvények helyszíne

A Club Tihany Resort MICE értékesítési vezetője közölte, az orvosi konferenciák klasszikusan azok a rendezvények, ahol a kiállítással egy időben képzéseket, előadásokat tartanak, melyre a Balaton félszigetén található szállodájuk tökéletesen funkcionál, de nagyvállalatok kihelyezett programjait is a legmagasabb szinten tudják kiszolgálni.

Mint fogalmazott, a Kommentár Alapítvány rendezvénysorozatának, a Tranzit Közéleti Évadnyitó és Gondolatexpónak is évről-évre a Club Tihany ad otthont, de korábban mások mellett biztosítási- vagy FMCG szektorban működő vállalat is itt tartotta nagy létszámú rendezvényeit, melyek közül több is visszatérő partner. Tóth Mihály hozzátette: a 35 éve stabil tulajdonosi háttérrel rendelkező szálloda idén a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa programsorozatnak is aktív résztvevője lesz.

A szakember végezetül elmondta, a koronavírus-járvány óta óriási fejlődésen mentek keresztül, amit a vendégek visszajelzései is alátámasztanak. A Club Tihany Resort arra törekszik, hogy az érdeklődő, adott esetben messzebbről érkező cégeknek és munkavállalóiknak minden rendelkezésre álljon a helyszínen. Szolgáltatásaikra igény szerint akár órákon belül képesek ajánlatot adni, sőt, szabad kapacitás esetén pár nap alatt fel is tudnak készülni egy akár kétezer fős rendezvény lebonyolítására is a rendelkezésre álló infrastruktúrának köszönhetően.

Kapcsolódó
Skanzenba álmodott gasztronómiai időutazás Tihanyban
Van egy hely Tihanyban, ahová betérve néhány órára megáll az idő, és előbukkannak a nagyi emlékei.