Életmód

Campy, ahol újra megtanulhatunk együtt élni a természettel

Batár Zsolt
Batár Zsolt
Ha képesek vagyunk semmit tenni, csupán átadni magunkat a természetnek, akkor rájöhetünk, hogy milyen leírhatatlanul jó.

Van egy picinyke házikó Eger közelében, egy hatalmas, Ostoros határában elterülő szőlőbirtok közepén. Csenddel, madárfüttyel, tücsök ciripeléssel, és megannyi apró, nagyszerű csodával. Ahol valóban csak a szőlősorok mutatják az utat. Itt magasodik az első látásra is szerelem-lak, a Campy.

Az önellátó vendégház tervezője, megálmodója Bódi Eszter már gyermekkorától a természet szerelmese. Ma már nem csupán szereti, de védi is környezetét, ökotudatos az élet minden területén. Szakmájában, az enteriőr tervezésben is törekszik bevinni a természetet egy-egy élettérbe. Nagy kihívás a természettel való szimbiózis megvalósítása egy épület külső vagy belső tervezésénél, de úgy tűnik Eszternek ez sikerült. Mert a Campy ilyen lett.

Batár Zsolt

Fenntartható, környezetbarát vendégház, ahová ha megérkezik az ember, úgy érzi, ez az a hely, ahová mindig is vágyott. Ahol a csend és a béke uralja a teret, ahol átölel a harmónia.

Célom, hogy újra megtanuljunk együtt élni a természettel, hogy a legnagyobb figyelemmel kísérjük és segítsük környezetünket. Vegyük észre, hogy a forrásaink végesek, próbáljunk kíméletesek lenni az élet minden területén. Ha együttérzünk a természettel, akkor láthatjuk sebezhetőségét, és ennek hatással kell lenni tetteinkre.

Kerüljük az energiapazarlást, éljünk ökotudatosan és legyünk élenjárók az újrahasznosításban is, vagyis legyen elég mindenből az épp elég. Talán ez a legfontosabb üzenet.

Igen, már a Campy tervezésénél és kivitelezésénél fontos szempont volt a környezetvédelem és a hálózatoktól való függetlenedés. A terület kiválasztásánál is nagy figyelmet szenteltem arra, hogy szimbiózisban éljünk a természettel. Csak fával, újrahasznosított ökopanelekkel dolgoztam. Az áramot hálózatfüggetlen napelemrendszer biztosítja, a vizet saját kútból nyerjük és biológiai szennyvíztisztítónk van. Az építésénél betont sem használtunk, talajcsavaros megoldást alkalmaztunk, hogy legkevésbé avatkozzunk be a természet körforgásába. A belső tér kialakításánál is az energiatakarékos megoldásokban gondolkodtunk.

Batár Zsolt

25 négyzetméter és mégis minden benne van.

Ez is a koncepció része volt. Szeretném, hogyha valaki ellátogat hozzánk, akkor megtapasztalja, hogy egy kicsi ház is lehet kényelmes és minden tekintetben összkomfortos, fenntartható. Kis odafigyeléssel megoldható, hogy például elég 80 liter meleg víz két személynek egy napra, mint ahogyan az is, hogy a keletkezett hulladékainkat szelektíven gyűjtsük.

Batár Zsolt

Ami viszont már-már extrém kategória, hogy nincs televízió.

Valóban. És bármilyen meglepő eddig még senkinek nem hiányzott. Talán azért, mert napkeltétől napnyugtáig és éjszaka is velünk van az égbolt. Panoráma ablakainknak köszönhetően akár ágyban fekve is csodálhatjuk az univerzum egy szeletét. S ha reggel felébredünk szintén egy csoda kép tárul elénk, a szőlőtőkéknek minden évszakban különleges hangulatuk van, és tiszta időben ellátunk egészen a Bükkig. Csak a természet és Te vagy.

Az emberek manapság a cselekvések megszállottjai. Olyan elfoglaltak, hogy nem marad idejük az élet valódi problémáján gondolkodni.

Sajnos igen, pedig sokszor talán elég lenne annyi is, hogy újrahasznosítjuk a felesleges dolgokat. Ami már nem szolgálja mindennapjaikat, csak nem tudjuk elengedni, így rengeteg kacatot halmozunk fel. Ha valaki itt tölt néhány napot, talán megtapasztalhatja, hogy egy ízletes étel elkészítéséhez is elég néhány egyszerű konyhai eszköz, hogy nem mindig kellenek nagy terek a házban, ha ki tudunk lépni a természetbe, és nem szükséges a boldogsághoz a napi kádnyi fürdővíz… Szóval egyszerűen is lehet nagyszerűen élni.

Batár Zsolt

Apró lépésekkel előre, avagy amit mi tapasztaltuk

Mi történik, ha nem történik semmi?

Lehet minden cselekvés nélkül egyszerűen csak létezni?  Igen. És ha képesek vagyunk tényleg semmit tenni, akkor rájövünk, hogy milyen leírhatatlanul jó. Itt a csendesség érzése is történés, sőt nagyobb történés, mint más, zajos dolog. Úgy érzi az ember, hogy a Campyben valósággal robban a csend, és tényleg semmi más dolga nincs, csak hogy habzsolja mindezt. Esetleg a kezébe vegyen a polcon hagyott csalogató könyvekből egyet, és az „imádomteraszon” egy pohár minőségi borral mulassa az időt. Köszönet érte a Böjt Pincészetnek.

Mit jelent ünnepelni?

Azt mondják, hogy az apró dolgokat is meg kell ünnepelni, még a tea- vagy kávékortyolgatást is ünnepként élhetjük meg. Egyszerű ételt főzni és ünnepelni, állni a zuhany alatt és ünnepelni, vadvirágokat gyűjteni a szőlőtőkék között és ünnepelni, vagy ünnepelve köszönteni a napfelkeltét. Itt megtanulhatjuk ezeket az apró ünnepléseket. Tényleg nagy szükségünk van rá.

Hallani vagy hallgatni?

Hallani egy dolog és hallgatni az egészen más. A Campyben nem csupán meghallod a madárdalt, hanem már-már kényszeresen hallgatod. Mint ahogyan a csendet is, nézve a csillagos égboltot. Akár az ágyból is.

Hasznos avagy nem?

Időnként eldobhatjuk a hasznosság ideáját. Épp elég csak önmagáért a sétáért, a reggeli futás vagy kerékpározás öröméért nekiindulni vagy a játék izgalmáért vetélkedni. Mind felszabadító érzés!

Csodálkozzunk rá újra a világra

A csodálkozás az egyik legértékesebb dolog a világon, de nincs rá időnk és túl sok a tudás bennünk. A Campy környékén újra felfedezhetjük ezt az érzést, hogy milyen különösen cirádázzák éneküket a madarak, milyen fantasztikus alakzatot alkotnak a szőlőtőkék vagy hogy mennyire bámulatosan ringatózik a perje vagy a bükköny a sorok között. Mert csodálkozni annyi, mint mindennel kapcsolódni. És vigyázni mindarra, ami körülvesz minket!

Elengedni mindent, ami már nem szolgál minket

Ha képesek vagyunk az elengedésre, végre először megtörténik velünk az élet. Nagy tanítás!

A kreativitás a jó élet fundamentuma

Mikor engedtük szabadjára a fantáziánkat úgy, hogy nem volt mögötte teljesítménykényszer? Ugye, régen?! Ez a hely fantasztikus lehetőség arra is, hogy alkossunk. Gallyakból, vadvirágokból vagy akár egy reggelire vagy vacsorára szánt zöldségekből.

Minden apróság számít

„Élj úgy, hogy más is úgy tudjon élni!” Talán ez is lehetne a mottója a Campynek. A ház kialakítása, a berendezése, az apró kiegészítők mind- mind szelíden figyelmeztetnek. Ne folyasd a vizet fölöslegesen, gazdálkodj ökosan. A villannyal is. Mert mennyivel szebb a csillagokat vagy a teliholdat nézni! Hamarosan fuldoklunk a szemétben, próbáljunk szelektíven gyűjteni. Nagy ügy! Rovaroknak rovarhotel, madaraknak etető, ha teheted gondoskodj róluk. Védd a természet minden teremtményét! Jó ügy!

Fedezzük fel az igazi értékeket – hellocampy.com

Csak a Természet és Te – Jó közösséget alkotunk – Campy

Szponzorált tartalom

A cikk az ostorosi Campy támogatásával készült.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik