Túl sok volt a jelentkező az egyforintos telkekre, elkaszálták a projektet a tolnai faluban

Sokan csak az üzletet látták a lehetőségben.

Az egész sajtót bejárta, hogy a tolnanémedi önkormányzat jelképes áron, egy forintért kínálna építési telkeket, csak költözzön több fiatal oda. Nagyjából tíz, háromezer-négyezer négyzetméteres, közművesített vagy könnyen közművesíthető telkek ezek a faluban, ahol most kukorica és búza lengedezik. Csakhogy a projektből végül nem lesz semmi, számolt be róla riportjában a Telex.

Vigh László polgármester a lapnak arról beszélt, az volt a legnagyobb baj, hogy az emberek félreértették az egész helyzetet, ¼mert mindenki azt hitte, hogy Némedi itt eladott volna egy forintért.”

De ez alapból arról szólt volna, hogy aki új házat akar építeni csokra vagy más módon, akkor mi segítjük abban, hogy adunk neki használatba ingyen telket, de akkor tíz évig életvitelszerűen itt kell élnie. Csak utána kerül a tulajdonába a telek. Tehát az embernek is át kell gondolnia, hogy itt akar-e élni. De mindenki csak ezt az egy mondatot látta benne, hogy egy forintért építési telkek, közművesített telkek eladók, és akkor hatalmasat kaszálnak rajta, magyarul mondva

– magyarázta a településvezető.

Jelentkező pedig volt bőven, a telefon állandóan csörgött, és az emailek is százasával érkeztek. Csak egyikük sem olyan volt, akit az önkormányzat megcélzott: emberek, akik családi házat akarnak építeni, hogy letelepedjenek. Vigh szerint mindenki csak az üzletet látta benne.

A testület végül elkaszálta az ötletet. A fideszes polgármester szerint az indok egyszerű: túl sokan érdeklődtek, és „ha van tíz telek, és van száz érdeklődő, akkor kinek adod azt a tízet? Hogy teszel igazságot? Tehát a fő indok az volt, hogy ez feszültséget okozott volna”.

Vigh azt mondja, nem akart már tovább harcolni.

Ha a testület azt gondolja, hogy nem, akkor nem. Én most már úgy vagyok vele, ha nem állnak mellém, és nem tudjuk együtt továbbvinni a dolgokat, akkor én azokat elengedem

– mondta.

Egy komoly érdeklődő azért még maradt: egy család Németországból költözött a faluba, a fiuk most Hollandiában jár egyetemre, ha azt elvégzi, Némedin akarna építkezni. Ezt viszont már nem az egyforintos projektben valósítják meg.

A riportból egyébként kiderül, a falu a huszadik században volt a csúcson, azóta bezártak a gyárak, a mozi, de még az iskola is. Munkalehetőségek és állami segítség nélkül pedig nem jósolnak fényes jövőt neki.

Kapcsolódó