Életmód

Minden ingatlant elkapkodnak a festői horvát szigeten

Getty Images
Getty Images

Négyezer euró (átszámítva körülbelül 1,5 millió forint) az átlag négyzetméterár a horvátországi Hvar szigetén, de így is alig találni már ott eladó ingatlant, számolt be róla a Jutarnji List című horvát lap.

Hvart szinte minden évben a világ legjobb tíz szigete közé sorolják a világ leghíresebb utazással foglalkozó magazinjai a gazdag kulturális, történelmi és természeti öröksége miatt. És egyre többen oda is költöznek.

A lap cikke szerint Hvarban a vevők jellemzően külföldiek vagy horvát iparmágnások. A helyiek arról számoltak be, hogy az évnek ebben a szakában kapják a legtöbb kérdést az érdeklődő potenciális tulajdonosoktól.

A koronavírus-járvány és az euró bevezetése után az árak nagyjából megduplázódtak, csakhogy elég kevés már az eladó ingatlan. Egy vállalkozó azt mondta, leginkább a felújításra szánt régi kőházak, majd az 500-600 négyzetméteres kis telkek, majd a lakások, új épületek érdeklik a vevőket. Eladták az összes új lakást, amit az elmúlt években kínáltak az egész szigeten.

Kapcsolódó
Hatalmas bálnákat filmeztek le az Adrián
Az Adrián jellemzően nem látni bálnákat.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik