Mohácsi busók űzték a telet Hódmezővásárhelyen

A busók táncoltak is, bárki csatlakozhatott hozzájuk.

A Kankalin Néptáncegyüttes táncosai várták a busókat Hódmezővásárhelyen – írta a Délmagyarország.

Mohácsról érkezett 25 busó, ők űzték el a telet a Szent István téren.  Január utolsó hétvégéjén Vásárhelyen rengetegen voltak kíváncsiak az izgalmas hagyományra. A hódmezővásárhelyi rendezvényt immár ötödik alkalommal rendezte meg a Csúcsi Olvasókör.

A busók rendőri felvezetéssel gyalogoltak kerepelve, hangoskodva mintegy 200-250 vásárhelyi lakos kíséretében a Csúcsi Olvasókörtől a Szent István térig.

Facebook / Csúcsi olvasókör

A beöltözött mohácsi hagyományőrzők idén is azért “hangoskodtak”, hogy elűzzék a hideg évszakot és utat törjenek a tavasznak.

A busójárás a világörökség része, hungarikum. Sokan szeretnének részesei lenni a vidám programnak, de nem mindenki tud eljutni Mohácsra. A Csúcsi Olvasókör és a Mohácsi Polgári Olvasókör régóta ápol egymással jó kapcsolatot, így kerülhet sor évről évre a vidám télűzésre a dél-alföldi településen.

A felvonulás után Hódmezővásárhelyen a Kankalin Néptáncegyüttes várta a résztvevőket. A busók megölelgették a lányokat, asszonyokat, voltak, akinek a haját is összeborzolták, hogy jó egészsége legyen. A program végén a maskarások elégettek egy kiszebábot.

Kapcsolódó
Megkezdődött a mohácsi busójárás
Idén 2200 maskarás űzi a telet. Fotósorozat a nyitónapról.