Nyelvtanárból lett népi iparművész Legeza Márti, aki 2010 óta a Hagyományok Háza néprajzos munkatársa. A Népművészet Ifjú Mestere, népi iparművész kosárfonó, 2018-2021 között a Magyar Művészeti Akadémia ösztöndíjasaként bővítette tudását. A Hagyományok Házában a gyerekprogramok lebonyolítása mellett a népi gyógyászattal kapcsolatos előadássorozat és kézműves képzések szakmai gondozása is a feladatai közé tartozik.
Márti lelkiismeretes és felelős gondolkodású emberként úgy gondolja, hogy a Hagyományok Háza célkitűzései, a hagyomány- és kultúraközvetítés egybeesnek azokkal a célokkal, amelyek iránt elhivatott.
Mindenben, amit csinálok, elsősorban a személyes indíttatás, szakmai, emberi elköteleződés, érzelmi viszonyulás dominál. 2011-ben kerültem kapcsolatba a kosárfonással, a Hagyományok Háza népi játszóházi foglalkozásvezető tanfolyamán. A vesszőfonást néhai Székely Éva oktatta, rá jellemző melegszívűséggel, nagylelkűséggel, elhivatottsággal, életem első kosarát a tanfolyamot záró szigligeti táborban fontam
– mesélte Legeza Márti a Sokszínű vidéknek.
A fiatal alkotó mestere bátorítására, majd szakmai irányításával 2012 és 2014 között elvégezte a 2 éves OKJ-s kosárfonó képzést, és 2016-ban szakoktatói vizsgát tett.
Hogyan, milyen keretek között lehet az ősi, hagyományos technikákat megtanulni Magyarországon?
Manapság a kosárfonást különféle hobby szakkörökön, mai szóval élve workshopokon, pár alkalmas műhelymunkák során sajátítják el az érdeklődők, legalábbis kapnak ízelítőt a mesterségről, az alapanyag felhasználásának lehetőségeiről. A tanulás leghatékonyabb formája, ha mesterektől tanulja meg az ember a régi technikákat, olyanoktól, akik még beleszülettek a mesterségbe, emellett hazánkban néhány helyen még 2 éves szakmai képzésben hivatalosan is kosárfonókká válhatunk.
Napjainkban virágkorukat élik a hobbyszakkörök, de sajnos egyre kevesebben űzik hivatásszerűen, megélhetés szinten a mesterséget, és ahhoz, hogy hazánkban fennmaradjon a mesterség, szükség van a szakmát végzett, a kosárfonásból később megélni kívánó hallgatók továbbképzéseire.
Kik voltak a mesterei?
Nagy köszönettel és hálával tartozom kétéves kosárfonó képzésem gyakorlatát vezető oktatóimnak, elsősorban Székely Évának, aki türelemmel és hozzáértéssel, nagy szaktudással egyengette utamat, lelkesített és bátorított minden szakmai segítséget megadva. Hasznos tanácsai, támogatása, buzdítása és személyiségének emléke nagyban hozzájárultak kosaraim elkészüléséhez is.
Nagyon sokat tanultam idén 80. születésnapját ünneplő békési mesteremtől, Varga Pétertől is, aki két kötelező nyári tábor szakmai vezetésével lett felkérve. A képzés során segédoktatóként az órákon jelen lévő néhai Morvai Lászlónak is köszönettel tartozom, akitől szintén sok gyakorlati fogást tanultam el. Fecske Pál, aki sajnos szintén nincs már közöttünk, elsősorban a hazai fűztermesztés mikéntjéről, a fűzek tulajdonságairól adott át fontos ismereteket.
A Hagyományok Háza jelenlegi kosárfonó oktatójának, Kovács Zoltánnak, jászárokszállási népi iparművész szakoktatónak is hálás vagyok.
Kosárkötés, kosárfonás, vesszőfonás. Melyik a helyes kifejezés?
Mindegyik helyes. A kosárkötés a parasztság téli kiegészítő foglalkozása volt, a durvább munkájú, hántolatlan, héjas vesszőt használó kaskötést a folyók, vizes területek és erdők közelében élő falusi lakosság házi munkaként végezte. Sövénykerítés, sövényfal, szekéroldal, szekérkas, szögletes gabonáskas, kukoricás kas készül kaskötéssel. A hántolatlan vesszővel dolgozó, finomabb kivitelre törekvő kosárfonás már háziipari ágazat. Különféle alakú, nagyságú és rendeltetésű kézi kosarakat, valamint a fonott bútor készítik a kosárfonók.
Milyen technikával, milyen fajta tárgyakat készít?
A hagyományos darabok mellett különleges kosarakat is fonok. A modern háztartásban is használható darabokat, tálcákat, különféle tároló- és bevásárlókosarakat, hátikosarakat, bőrfüles válltáskákat és oldaltáskákat.
Alapvető követelménynek tartom magammal szemben a mindenkori gondos tervezést és a precíz, igényes kivitelezést. Szeretnék minél több régi technikát, fonásmódot megismerni és helyesen alkalmazni, ugyanakkor az elődeink által ránk hagyott, mérhetetlenül gazdag kulturális örökséget, kézműves hagyatékot, értékes népművészeti kincset megőrizni és továbbadni. Mindezt a mai kor igényeihez igazítva szerethetővé, használhatóvá, hordozhatóvá, funkcionálissá tenni.
A magyar hagyományokból merítve, a hazai anyagot ismerve klasszikus darabok mellett az európai fonáshagyományból is inspirálódva próbálok magas szintű esztétikai élményt nyújtó, időtálló és célszerűen használható tárgyakat készíteni. Olyan tárgykollekciók megtervezése és kialakítása tartozik céljaim közé, amely a napjainkban használható, minőségi alapanyagokból, évről-évre megújítható vesszőtárgyakat tartalmaz. Az eddig általam fellelt formák mellett tovább keresem a minőséget és a célszerűséget.
Melyik volt a legemlékezetesebb alkotása?
Az egyik legnagyobb kihívást jelentő darabot Olaszországban, Imperia megyében, egy kis hegyi faluban élő, nemzetközi viszonylatban is kiemelkedő tehetségű mesternél, Alexandra Marks műhelyében fontam.
Mi volt a nehézsége ennek a technikának?
Nagyon bonyolult forma, olyan mintha borozás, pálinkázás közben fonta volna alkotója, hiszen a „forme oblique” technikával egy amorf, különleges formát hozhatunk létre. Olyan hatású, mintha eldőlnének a szálak, pedig egy meghatározott szabály szerint kell sűríteni a berakószálakat, ami kiadja ezt az eldőlő formát.
Művészetében más nemzetek hagyományos technikái is megjelennek. Mely európai országokban képezte magát?
Az állandó tudásvágy más nemzetek fonási hagyományainak, forma és díszítő megoldásai felé tereltek. Izgalmas felfedezéseket hozott számomra az a tudáshalmaz, amely a Kárpát-medencei és Európa szerte tett útjaimon ért.
2016 óta Erasmus + Felnőttoktatási Mobilitási pályázatoknak köszönhetően Dániába, Norvégiába, Svédországba, Franciaországba, Olaszországba és Németországba jutottam el kosárfonó műhelymunkára.
15 alkalommal, a többnyire kéthetes műhelymunkák során az európai fonási hagyomány kiváló alkotóitól, Anne-Mette Hjornholmtól, Francois Desplanchestól, Alexandra Markstól, Liss-Mona Wammer Pettersentől és sok kiváló mestertől sajátítottam el új technikákat, amelyek idehaza kevésbé ismertek.
Óriási élmény volt számomra felfedezni az európai kosárkészítést és annak legfontosabb alkotóműhelyeit. Másfajta kulturális háttér, másfajta munkakultúra, különleges formavilág és csodálatos alapanyag, ez jellemezte a külföldi szakmai „merítkezést”.
A külföldi tanulmányutakon izgalmas technikákat sajátított el. Melyek állnak legközelebb a szívéhez?
Kosaraim csodálatos színvilága, különleges, egyedi formavilága és stílusa és a felvonultatott technikák sokszínűsége a külföldi Erasmus utak hozadéka. Egyik legkedvesebb technikám az ír berakás, ami első ránézésre bonyolultnak tűnik, mégis olyan mutatós – átlósan futós rácsos – szerkezetet hoz létre, amely egyszerre sugallja a rendezettséget, a szabályszerűségben rejlő esztétikumot.
Ennek szöges ellentétje a random, vagy káosz technika, melyet Dániában és Norvégiában sajátítottam el. Ennek fonása másféle koncentrációt igényel. Úgy tűnik, mintha a madarak spontán fészekrakó technikáit követnénk fonás közben, de ennek a technikának is megvan a maga szabályszerűsége.
Nagyon szeretem a cikk-cakk berakást, ami több kosaram oldalán visszaköszön. Ezeken a kosarakon az oldalkarókon fordulnak a berakószálak és egy egységes felületet alkotnak.
A legnagyobb kihívást a mediterrán, spirál vagy burkina technika okozta eleinte, melyet az Olaszországban élő, de német származású Alexandra Marks műhelyében és a dán Anne-Mette Hjornholm birtokán sajátíthattam el, de ennél még nehezebbnek bizonyult a “forme oblique”, az a technika, amikor besűrítem bizonyos rendben a berakószálakat, így az oldalkarók „eldőlnek”, ezek adják a forma különlegességét, egyediségét.
A cikkben szereplő tárgyfotókat Dusa Gábor készítette.
