Videón, ahogy a zöldikék serege megszállja az etetőt

Számos védett faj példányai járnak rendszeresen az etetőhöz.

Vágány Zoltán nem először szerepel az oldalunkon, korábban a Sokszínű vidék már írt a természetbarátról. A fotográfus káprázatos felvételeivel régóta megörvendezteti az állatbarátokat.

A geográfus-fotós napokban megosztott kis filmje Sirokon készült, a saját kialakítású, jól bejáratott madárleséből, ahová immár 3 éve járnak vissza rendszeresen enni-inni a madarak.

Mondhatjuk, hogy százával érkeznek ide a környék madarai, akiket a madármegfigyelő lesből szó szerint testközelből – mindössze 1-4 méternyi távolságból – szemlélhetünk és csodálhatunk. A téli időszakban rendszeresen visszajáró és megfigyelhető fajok: széncinege, kékcinege, barátcinege, csuszka, tengelic, zöldike, meggyvágó, csíz, erdei pinty, fenyőpinty, mezei veréb, házi veréb, nagy fakopáncs, közép fakopáncs, szajkó, balkáni gerle, fácán, karvaly

– magyarázta a fotográfus a Sokszínű vidéknek.

Ez nagyon jelentős segítség a téli madáretetési időszakban, amikor mázsaszámra fogy a fekete napraforgó, amit a természetvédő adományként elfogad. Vágány Zoltán szerint a ma már tömegesen megfigyelhető díszes madársereg a kitartó és rendszeres madárvédelmi munka eredménye.

Szeretettel várom a látogatókat. A látogatás egyszerre 2 főnek lehetséges, meghatározott házirend szerint, térítés – anyagi hozzájárulás – ellenében. Úgy gondolom, nagy élmény lehet minden korosztály számára.

A fotókat és a videót Vágány Zoltán készítette.

Kapcsolódó
14 madárfajt rögzített 2 óra alatt egy erdei kamera
Népes madársereget filmezett egy szolnoki természetvédő.