Magyarországon egyedülálló adatbázis lendítheti fel Pécs turizmusát

Országszerte egyre nagyobb igény van az akadálymentes turizmusra, Pécs pedig a közösség erejével állít példát a többi magyar város elé. A People First Közhasznú Egyesület szakértői mostanáig közel 100 helyszínt tártak fel a baranyai megyeszékhelyen, az ez alapján készült Akadálymentes Pécs adatbázis pedig tömegek számára jelent segítséget egy-egy szállásfoglalás, kirándulás, ügyintézés vagy szórakozási program megtervezéséhez. A közeljövőben a lakosság bevonásával fejlesztenék az ingyenesen elérhető szolgáltatást.

Nincs még egy olyan téma, aminek annyira széles célközönsége lenne, mint az akadálymentes,  hiszen a fogyatékossággal élők mellett az átmeneti sérültek, az idősek és a kisgyermekes családok is érintettek. A People First Közhasznú Egyesület fogyatékossággal élő tagjai évekkel ezelőtt a saját bőrükön tapasztalták meg, hogy Pécsen nehézkes mozizást, sportolást vagy éttermi vacsorát megtervezni, mert a teljesség igénye nélkül nem tudták, hova képesek bemenni a járdán, hol lesz használatra alkalmas nekik a mosdó.

Pataki Veronika, az egyesület elnöke elmondta, ekkor jött számukra a felismerés, hogy a helyieknek és az ide érkező turistáknak is szüksége lenne egy adatbázisra Pécs és környéke valóban akadálymentes helyszíneiről.

2018-ban létrehoztunk egy módszertant szakértőkkel és a teammel, akik kisebb csoportokban keresik fel a különböző létesítmények menedzsmentjét. Rengeteget tanulunk egymástól is, hiszen nem ugyanazok a szempontok mérvadóak a kerekesszékeseknek, mint például a vakoknak vagy a hallássérülteknek. Jól kell tudni összedolgozni. A helyszínen fotózunk, közösen létrehozott csekklista alapján haladunk, hogy minden információ meglegyen a feltöltéshez. Fontos, hogy mindig egy döntési jogkörrel felruházott emberrel beszéljünk a feltárás során, hiszen neki tudjuk jelezni, milyen fejlesztések lennének szükségesek az akadálymentesítésekhez, csak így tudunk tanácsot adni, hogy az célba is érjen

– mondta.

Facebook / People First Közhasznú Egyesület

Tudnak még hova fejlődni

2021-ben teljesen megújították az adatbázist, ennek köszönhetően az elmúlt három évben megduplázódott a látogatóik száma, és trendszerűen egyre többen keresik fel a honlapot. 92 feltárt helyszínnél tartanak, ami pécsi viszonylatban soknak számít, a szállodák közül pedig egy kivételével már mindegyikben jártak a szakértők.

Pataki Veronika kérdésre válaszolva elmondta, jövőbeli terveikben szerepel, hogy a kátyúkat és a járdaakadályokat egy speciális projekt elindításával a helyi lakosság bevonásával feltárják. Emellett folyamatosan felülvizsgálják és frissítik a korábbi helyszíneket, hogy mindenki naprakész információt találhasson az adatbázisban.

„Tervezhetőséget biztosítunk ezzel a Magyarországon egyedülálló adatbázissal. Nem állítható, hogy az akadálymentes turizmus itthon gyerekcipőben jár, de csak egy szinttel van feljebb ettől. Rengeteg fejleszteni való van, amiben szeretnénk élen járni, és az a célunk, hogy mindez erőteljesen és gyorsan történjen, úgy, hogy az adatbázis továbbra is ingyenesen lehessen elérhető” – fogalmazott.

Nemzetközi tapasztalatcsere is hajtja őket

A People First Közhasznú Egyesület elsődleges célja a fogyatékossággal élők önálló életvitelét segíteni, nemcsak fizikálisan, hanem mentálisan is. Munkatársaik kivétel nélkül fogyatékossággal élők, akik munkájukért fizetést kapnak, és javul az önértékelésük, a szakmai tudásuk, társadalmi hasznosság-tudatuk. Az adatbázishoz szorosan kapcsolódik az általuk szervezett Rejtett város Tor-Tour-a nevű séta, ahol a turisták azt is megtapasztalhatják, milyen fogyatékossággal élőként megtalálni a megoldásokat a pécsi nevezetességek megtekintésekor. E városi érzékenyítő sétákon az adatbázisban szereplő, az annak köszönhetően már akadálymentesen megközelíthető helyszíneket is bemutatják.

Az egyesület nemzetközi projektekben is részt vesz, külföldi partnereikkel rendszeresen zajlik a tudásátadás arról, valaki hogyan lehet fogyatékossággal élőként tanácsadó az akadálymentes turizmusban, az elsődleges munkaerőpiacon hogyan kaphatnak lelki segítséget, vagy hogy miként tudnak részt venni a művészetekben.

Pataki Veronika pozitívumként említette, hogy a cégek egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek a társadalmi felelősségvállalásra, és például az adatbázis támogatására is nyitottak.

Pécsi partnereinkkel egy közös projekten dolgozunk, amelynek keretein belül a cégek közvetlenül támogatni tudnak egyes civil szervezeteket. Nem feltétlen pénzadományokat értünk ez alatt, lehet ez segítség akár a marketingben, vehetnek egy nyomtatót, vagy bíztathatják a dolgozóikat, hogy ajánlják fel az adójuk 1 százalékát

– zárta gondolatait.

Kapcsolódó
Felújítják a pécsi belváros szégyenfoltját
Visszanyeri régi fényét a pécsi Király utca ikonikus épülete, az egykori Tiszti Kaszinó.