Dögös középkori „punk-rockban” utaznak a hajdúsági Semmirekellők

Egy zenekarnak a névválasztás legalább olyan fontos, mint egy újságírónak a cikk címe. Béke Csaba zenekarának (latin) neve első hallásra idegenül cseng, hiszen a klasszikus (holt) nyelvet ma már jószerével csak a latin szakos tanárok, az orvosok és a jogászok ismerhetik, ám ha utánajárunk, nem kis meglepetésben lesz részünk. A dallamos csengésű név érdekes jelentést hordoz. Ha pedig belehallgatunk a debreceni zenekar derűt árasztó dalaiba, egy királyi udvar képe rajzolódik ki szemünk előtt, fényes kelmékbe burkolódzó udvarhölgyekkel, csörgősipkás udvari bolonddal, kardforgató vitézekkel.

Rengeteget gondolkodtam a jó néven, és azt akartam, hogy valami meglepő, önironikus legyen, és egyben vigyen közel egy pillanat alatt a lényeghez. Mindenképpen utalni akartam a duda – sípok hangorkán szerű megszólalására, és a középkori csavargó zenészek jellegére. Több név is felmerült, például a Vexatio Auris, amely szintén a fül nyomorgatására céloz. Felmerült a Lármás Bunkók is, de mindenképpen át akartam tenni latinba, mert ez nagyon jól megy a középkorhoz

– magyarázta Béke Csaba a Sokszínű vidéknek.

Beszédes az is, ahogyan a zenekar magáról vall az interneten:

A Sonivius Vappae a középkor sarából életre kelt a lármás semmirekellők bandája, örök vándorlásra – és az útjukba esők éktelen hangorkánnal való sanyargatására ítélve. Egyazon eszköz által bűnhődve, egyszersmind – büntetve a hasonló kárhozatra szántakat. Kínzóeszközeik (hangszereik): középkori duda, középkori síp, furulya, ciszter, emberhang, dobok.

A Lármás Semmirekellők vezetője mesélt a Sokszínű vidéknek a középkori zene világáról, különös hangszerekről, és arról, hogy a középkori zene tolmácsolása a számára egy különleges lehetőség.

A különös csengésű nevet tisztáztuk. Mikor és hogyan alakult meg a zenekar?

A Hollóének Hungarica zenekarban játszottam, úgy 8 évig, amely hasonló jellegű együttes. Velük olyan sok fellépésünk volt, hogy szinte mindig osztódtunk, és alig találkozott a „két felünk”, így merült fel bennem, hogy csinálhatnék egy saját, önállósult bandát. Persze, nem csak emiatt, hanem voltak önálló zenei elképzeléseim, amit szerettem volna megvalósítani.

Mindez nagyon rosszkor történt. A Covid járvány előtt, 2019-ben kezdtünk először saját néven szerepelni, amely – kissé morbid megfogalmazásban – egy igazi halvaszületés volt, hiszen egy új zenekarnak a beindulása nyilvánvalóan teljesen ellehetetlenül azzal, hogy egy olyan időben történik, amikor lehetetlen rendezvényeket tartani.

A tagok sokat cserélődtek. Nem könnyű dudásokat találni. Volt olyan, Tövisháti András, aki Szekszárd környékén, Szálkán lakott, mintegy 400 km-re tőlünk. Mára érdekes helyzet állt elő, mert majdnem családi zenekar lettünk, melyet szinte igyekszem titkolni, mert soha nem volt ilyen szándékom, és nem szeretnék ilyen jelleget adni a zenekaromnak, és a fent említetthez hasonló nehézségek vezettek ehhez az állapothoz. Tehát volt, aki messze lakott, volt, aki messze is lakott és más elfoglaltsága is akadt, amellyel nem tudta egyeztetni a mieinket.

Kik muzsikálnak jelenleg az együttesben?

Ma a két fiammal játszom, az egyik Béke Jakab, aki dobol, és remekül énekel. Ő már a megalakuláskor is benne volt a zenekarban, aztán tavaly előtt volt néhány adventi koncertünk, ahol szintén létszámgondok merültek fel, és akkor csatlakozott hozzánk Béke Csanád, a kisebbik fiam, aki középkori sípon játszik. Előtte fagottozott, nem is rosszul, ugyanis megnyert egy országos zeneiskolai fagottversenyt, a zenekarban pedig két hónap alatt megtanult vagy 60 számot, kevés gyakorlással.

Szeretném erőteljesen kiemelni, hogy csupán azért játszom a fiaimmal, mert remek zenészek és nagyon jó velük zenélni-alkotni, és a zenekarban partnerek és kollegák vagyunk, nem családtagok.

A negyedik tagunk Sebők Gyuri, aki debreceni származású, de jelenleg Egerben élő zenész, aki eredetileg szintén fagottos, és igazán remek, intelligens muzsikus, és szintén középkori sípot fúj nálunk. Így áll össze az együttes magja ma. Fontos, hogy van még egy tagunk, akit nagyon szeretünk: Madai Anita, aki hegedül és énekel, sőt még a sípot is megfújja, és aki egy ideje csak korlátozottan tud részt venni a zenekar munkájában és fellépésein, szülés és gyermeknevelés miatt igazoltan lévén távol.

Alapvetően középkori zenét, klasszikus dalokat játszanak, megidézve az antikvitás és a humanizmus jellegzetes világát. Honnan merítik a témákat?

Leginkább középkori zenét játszunk, energikus, élettel teli hangzással, néhol kifejezetten duhaj hangulatban, láb és csípőmozdító élénk ritmusban. Gyakran elkalandozunk a kuruc korba, sőt azon is túl egészen az 1848-as szabadságharc zenéjéig.

Nagyon sokféle nyelven énekelünk, ami nagyon izgalmas, főleg, hogy azoknak is az ősi változataiban, például ófrancia, óspanyol, vagy Mittelhochdeutsch, de holt nyelveken is, mint a latin, vagy az occitan, mely igazi trubadúr-nyelv, de akár cseh, lengyel, román, vagy szerb, macedón nyelven is.

A középkori zene kapcsán sokan csak az egyházi zenére gondolnak, amely teljesen téves képet ad, mert a középkor világi zenéje és költészete kifejezetten vad, és csípős tud lenni: igazi punk – rock. Gondoljunk csak a Carmina Burana egy-két ezer diákénekére, amelynek többsége igencsak arcpirító, szókimondó szövegű – még szerencse, hogy latin, (és német) nyelven íródtak, vagy a kor féktelen vagányaira, például François Villon-ra, a trubadúrokra és minnesängerekr-e.

Egyedülállóan gazdag a dalok zeneisége. Milyen témák a legkedveltebbek?

Dalaink témaköre hihetetlenül széles. Természetesen sok a szerelmi ének benne, de vannak, amelyek mulatozásról, borról szólnak, sok az epikus – történelmi eseményhez kapcsolódó ének, vagy kifejezetten katonaének, és vannak olyan az egyházi ünnepekhez kapcsolódóak is, mint az adventi énekek, a hangszeres zenében a táncok, vagy ünnepélyes, királyi bevonuló zenék.

Az elbűvölő zeneiség talán nem is „hagyományos” hangszereket kíván. Milyen zeneszerszámokkal lehet megszólaltatni a középkori dallamokat?

Sokféle hangszeren játszunk. A középkori duda szerintem egy nagyon vagány hangszer. Abban különbözik a népzenei dudáktól, és a skót dudától, hogy ez a leghangosabb, és a nagy bourdon sípja (amely játék alatt folyamatosan egy hangon szól, és amelynek kísérő szerepe van), egy méteres hosszúságú, vagy annál is hosszabb, tölcsér alakban végződő cső, a vállon, hátrafelé állva helyezkedik el.

A középkor sípokat igazán kemény munka fújni, de nagyon harsányak, és a duda folyamatos hangzását kompenzálva, kiválóan alkalmasak sűrű, szeparált hangok játékára. A ciszter egy középkori pengetős hangszer, mely az ír bouzoukihoz hasonlít leginkább, és jórészt úgy is hangolják, de mi, magyar módra, koboz hangolással használjuk.

Ütő hangszerek közül többféle dobot is használunk. A Tapan, vagy davul: egy mindkét oldalán ütött menetdob. A djembe egy nagyszerű hangzású, afrikai eredetű kézi dob. Az énekeket leginkább ezzel kísérjük. Néha kézi csörgőt is használunk, illetve a csizmára erősített bokacsörgőt.

Milyen helyszíneken, rendezvényeken találkozhat Önökkel a zeneszerető közönség?

Tévedés azt hinni, hogy mi csak középkori fesztiválokon, várjátékokon, vagy történelmi megemlékezéseken játszunk, bár- kétség kívül – sok az ilyen jellegű szereplésünk. Idén játszottunk a várpalotai Thuy-várban, a Palotai mustrán, a csempeszkopácsi (nem tévedés, van ilyen) középkori vásárnapon, a Sárospataki kuruc hagyományőrző találkozón.

Fogunk szerepelni az egri Végvári vígasságokon, valamint Belgrádban egy Nándorfehévári csatához kapcsolódó megemlékezésen, részt veszünk a hajdúszoboszlói Hajdú őrjáratokon, de szoktunk játszani a székesfehérvári Királyi napokon, a sárvári Nádasdy fesztiválon, szigetvári Zrínyi napokon.

Noha a rendezők gyakran gyanakodva fogadnak más jellegű rendezvényekre, és némi tartással illesztenek be a programba bennünket, a tapasztalat az, hogy az első szereplésünk után, szinte mindig visszahívnak. Így játszunk gasztrofesztiválokon, berettyóújfalui Tájak, házak ízek fesztivál, vagy a derecskei Disznótor; város- és falunapokon, de – mivel nagyon „dögösek” tudunk lenni – játszottunk már motoros fesztiválon is, lagziban, vagy reformáció-napi megemlékezésen, vagyis szó szerint a templomtól a kocsmáig mindenhová beférünk.

Azt gondolom, hogy ez egy kuriózum, amit csinálunk, és nem lehet közömbösen elmenni mellette. Nem múzeum, hanem egy élő különlegesség, melynek a zenei-szakmai minőségét szeretettel és lelkesedéssel garantáljuk.

Hogyan szólhatna az “üzenet” a mai ember számára?

Már kiderült, hogy nem szeretnénk múzeum, vagy műkereskedés lenni. Egyéb iránt nincsenek hagyományőrző és kultúra mentő-átadó, magasztos céljaink sem. Egyedül a rezgések és a felszabadító energia érdekel a zenében, ehhez szeretnénk a médium, a varázsló szerepében tündökölni-tetszelegni. Nem is mondanám, hogy régi a zene, amit játszunk, mert – mint szellemi manifesztáció – kortalan. Inkább csak időben mélyebbről szól, mi pedig (jócskán) felerősítjük a hangerejét, és némileg megszínezzük annak az élménynek az árnyalataival, amit nekünk ad, amivel ránk hat.

„Lépjetek ki a hétköznapok nehézségekkel terhes világából, és röppenjetek néhány kört a kacagástól hangos körhintánkon, (és közben hallgassátok a középkori Wurlitzer-t!)”

A cikkben szereplő fotókat Szőke Erzsébet és Nagy Zoltán készítette.

Kapcsolódó

Leleményes csapatjátékos a cseszneki várkapitány

Amberger Dániel ambíciózus várkapitány.