Elbontják a mártélyi kalandparkot

Ebben a formában már nem üzemeltethető tovább.

Hamarosan elbontatja a hódmezővásárhelyi önkormányzat a mártélyi üdülőterület egyik legkedveltebb létesítményét, amit négy évvel ezelőtt játszótérré minősítettek át, de a köznyelvben a mai napig kalandparkként élt, írja a Délmagyar.hu.

A létesítmény idén már ki sem nyitott, a bezárt kapura azt írták ki: „a kalandpark technikai okok miatt szünetel.” A lap viszont megtudta, hogy nemcsak szünetel, hanem többé már ki sem nyit, nem használhatják a gyermekek. A kalandparkot ugyanis belátható időn belül elbontják.

A kalandpark elemei fából készültek, amik egy része elöregedett. A kalandpark ebben a formában már nem üzemeltethető tovább, el fogjuk bontani, hogy mi lesz a hellyel, erről még nem született döntés

– mondta Gyöngyösi Ferenc, Hódmezővásárhely alpolgármestere.

Az önkormányzat online hírportálja tavaly májusban még arról számolt be, hogy a játszóteret teljesen felújították.

„A kalandpark állapotán tavaly javítottunk, akkor még éppen megkaptuk a minősítést, de azóta ismét kint volt a víz. Idén már nem adtak minősítést erre a játszótérre. Gazdaságilag már nem éri meg az újabb felújításokat elvégeztetni” – mondta Gyöngyösi Ferenc.

Kapcsolódó
Ez az ország legújabb kalandparkja
Kameruni juhokkal is közelebbi ismeretséget lehet kötni benne.