Életmód

Így szüreteltek dédapáink, időutazás a Fortepannal

Fortepan/Fridhetsmuseet
Fortepan/Fridhetsmuseet
Az Alföldtől Verőcén át Badacsonyig, az egri és a szekszárdi dombokig, sokfelé kalandozhattunk a Fortepan univerzumában, hogy meglessük az ősöket, hogyan szüreteltek. Még Szentendre egykori dűlőit is megtaláltuk.

Idén nagyon korán, már augusztus elején beértek a korai szőlőfajták, a gazdák elmondása szerint 2-3 héttel hamarabb kezdődött a szüreti időszak, ami már a végéhez közeledik.

A hagyományunkban a szüreti időszaknak mindig is volt egy ünnepi hangulata, amibe most mi is beletekinthettünk, amint fellapoztuk a Fortepan gyűjteményének mind a 170 „szüret” keresőszóra talált képét.

A galéria nyitóképén a szentendrei Tyúkosdűlő látható 1937-ben, a háttérben Szigetmonostor.

Galéria
Fortepan/Storymap.hu

Szinte minden képről átjön a vidám, felhőtlen hangulat, pedig a sokszor komoly fizikai munka közben készültek a képek: láthatunk nehéz faputtonyokat a hátukon cipelő asszonyokat, a taposókádban szinte vállig merülő munkásokat (az ő ábrázatuk azért elég komor…) és nagy vödröket cipelő ifjúkat is.

Fortepan/Székely Márton

Az első képek a szüret témában 1906-ban készültek Bicskén.

Székely Márton

Ez pedig egy nagyon beszédes fotó az éghajlatváltozásra rímelve: 115 évvel ezelőtt Csengelén 1909. október 28-án volt a szüret…

Fortepan/Ungvári György

A legaranyosabb kép kategóriában pedig szinte biztos, hogy aranyérmes az egri szüreten készült 1949-es fotó, ahol egy kisfiú és kislány segít a családnak, a leánynál kiskosár, a fiúnak a hátán pedig egy gyerekméretű faputtony van.

Fortepan/Kern család

Egy nagyon különleges képsor pedig maga a történelem, ezért úgy döntöttem, hogy Nagy Imre miniszterelnök 1956-os badacsonytomaji szüreti látogatása október 22-én megér egy külön galériát:

Galéria
Fortepan/Kotnyek Antal

Az esemény különös történelmi pikantériája, hogy talán ez lehetett az utolsó felhőtlen, vidám napja a miniszterelnöknek, másnap ugyanis kitört a forradalom.

Az időutazás során megleshettük Kocsis András szobrászművészt is a Szüret című dombormű alkotása közben. A művet 1959-ben Celldömölkön, a vasútállomás pénztárcsarnokában helyezték el.

Fortepan/Zsivkov Anita – Koós Árpád / Kocsis András fényképei

És így nézett ki a gödöllői szüreti felvonuláson egy virágkocsi 1933-ban:

Somogyvári Gergő

Lapozgassanak, böngésszenek a képek között, mert ez a téma is tartogat sok érdekes és szép részleteket!

Kapcsolódó
A Fortepan karácsonyi időutazásán láttunk egy 1906-ban állított műfenyőt
Ünnep a fronton egy mozsárágyún felállított karácsonyfával, ritkás fenyőfák, Gobbi Hilda és Nagy Imre. Különleges karácsonyi fotók a múltból.
Olvasói sztorik