Életmód

Lélekemelő fotókon a fecskék titokzatos élete

Schmidt Bence
Schmidt Bence
A természetfotós felvételei olyan pillanatokat mutatnak meg, amiket szabad szemmel nem láthatunk.

Schmidt Bencét – akit szó szerint magával ragadott a madarak világa – már bemutattuk portálunkon. Felvételei igazán egyediek, melyeken úgy mutatja meg a madarak szépségét, ahogyan nagyon kevesen teszik. A fiatalember a legnagyobb kihívást választotta, hiszen a madarakat legtöbb esetben szárnyalásuk közben kapja lencsevégre.

Egy éve kezdte a madarak megörökítését, miközben figyelemmel is követi szokásaikat, viselkedésüket. Ezt a tudást arra fordítja, hogy a lehető legszebb pillanatokban tudja szárnyaló kis kedvenceit lencsevégre kapni.

Schmidt Bence

Tavaly júniusban kezdtem madarakat fotózni, kezdetben próbálkoztam mindenfélével, de 1-2 héten belül kikötöttem a kedvenc témám mellett, amely azóta sem változott: ez a fecske, főleg ivás és fürdés közben

– kezdte történetét Schmidt Bence.

Schmidt Bence

A hazánkban megfigyelhető madarak közül alighanem a fecskék azok, akiket a legnehezebb a Bence által legjobban kedvelt helyzetekben megörökíteni. Ezek az elképesztő repülési tehetséggel megáldott madarak nem úgy isznak vagy éppen fürödnek, mint a legtöbb madár.

A legtöbb madár leszáll a földre, odatotyog a vízpartra, belemeríti a csőrét, vagy épp “belecsücsül”, és megrázza magát, hogy felfrissüljön. Ha van idejük, és nincs veszély, kicsit megszárítkoznak, és csak ezután repülnek tovább. Nem így a fecskék! Ők elképesztő légi akrobaták, anélkül oldják meg az ivást és a fürdést, hogy a lábuk akár csak egy pillanatra is érintené a talajt

– részletezte a fiatalember kedvenc alanyainak viselkedési szokásait.

Schmidt Bence

Alapvetően három plusz egy fecskefaj van jelen hazánkban. A legismertebbek közülük a molnár és a füsti fecskék, akikkel a leggyakrabban adatik meg a találkozás, akár a városokban, falvakban élők számára is. Mellettük viszonylag nagy számban van jelen a partifecske, amely a legkisebb hazai fecskefajunk. Homokfalakba vájt üregekben költ, ezért a folyópartokon, de akár a tavak partvidékén találkozhatunk egyedeivel. A víz által leomlott partfalakban, valamint a homokbányákban alakulnak ki számára megfelelő nagyságú függőleges fészkelőhelyek. Szinte bárhol megtelepszik, ha alkalmas fészkelőhelyet talál magának.

Schmidt Bence

A plusz egy faj a sarlósfecske. Ezt azért emelném ki, mert a költési idején kívül életének minden pillanatát, még az alvást is levegőben tölti, szinte kizárólag magas épületek repedéseiben költ, de a faj fura módon nem rokona a fecskéknek. Nevében, küllemében és viselkedésében mégiscsak hasonít rájuk, így egy kalapba veszem most őket

– mondta Bence.

Schmidt Bence

A sarlósfecske rövid időt tölt hazánkban. Viszonylag későn, csak április második felében érkezik vissza telelőhelyéről, augusztustól pedig már elkezdődik a vonulása. A rövid itt tartózkodás csak egy fészekalj felnevelésére elegendő, de annak sikertelensége esetén pótköltéssel próbálkozik.

Schmidt Bence

Ezek a különleges, szárnyaló madarak nagyon közel állnak az emberekhez.

Bence az elmúlt nyáron szabadideje nagy részét azzal töltötte, hogy amellett, hogy élőhelyükön figyelemmel követte a fecskéket, különleges fotókon meg is örökítette a madarakat. Ezeknek a fotóknak a nagy része olyan pillanatokat mutat meg, amiket szabad szemmel nem is láthatunk. A fecskék szerelmi élete például a másodperc tört része alatt történik, de a fiatal fotós ezeket a pillanatokat egyedi módon megállítja a felvételein.

Schmidt Bence

A fecskék sosem hibáznak. Ha folyik a víz, ha nagy hullámok vannak, nekik mindegy, mindig képesek arra, hogy a csőrüket éppen csak pár milliméternyit merítsék a vízbe.

Egy trükköt azért ők is alkalmaznak. Szinte kizárólag széllel szemben repülnek rá a vízre, ez kicsit lelassítja őket, és jobban tudják kontrollálni a repülést. Ez egyébként általánosságban is jellemző a madarak le és felszállási szokásaira

– osztotta meg azokat az élményeket, amiket a megfigyeléseinek köszönhet.

Schmidt Bence

A fecskék fürdésének megörökítése is igazi kihívást jelent. Bence elhivatottsága hatalmas, ami lehetővé teszi, hogy ilyen gyönyörű fotókat tudjon készíteni. Rengeteg gyakorlás, ismeret gyűjtés és megfigyelés áll mögötte.

A fürdés lényegében ugyanez, a sarlósfecske kivételével néha rárepülnek a vízre, egy másodpercre belecsobbannak, néha fejjel, néha mellkassal előre, aztán kiemelkednek, és már repülnek is tovább. A füsti fecske különösen sokat csinálja ezt a többihez képest. Gyakran megesik, hogy belecsobban a vízbe, felszáll, és pár méterrel odébb megismétli. Néha teljesen eltűnik közben a víz alatt

– részletezte kis kedvenceinek a fürdési szokásait.

Schmidt Bence

Az elmúlt nyár kedvezett a fiatal fotósnak, a hosszú heteken át tartó kánikula nem csak az embereket csábította a víz közelébe, hanem a madarakat is. A forróságban a szárnyasoknak is több folyadékra volt szükségük és a vízben tett megmártózás az ő testüket is felfrissítette.

Sok más fotós témával ellentétben a fecskéket a legnagyobb kánikulában lehet a legjobban fotózni, hisz akkor nagy csapatokban, és több percig tartó hullámokban jönnek felfrissülni, így rengeteg lehetőségem van rá, hogy a sok próbálkozás között legyen 1-2 jól sikerült fotó is

– osztotta meg, hogy az elmúlt nyár meleg időjárása számára milyen kedvező feltételeket biztosított ahhoz, hogy minél több fotót tudjon készíteni kedvenc témájáról.

Schmidt Bence

A fecskékről elmondható, hogy jól tűrik az ember közelségét, ami szintén kedvez Bencének.

Jellemzően az első 1-2 napon még egy kicsit odébb húzódik a csapat az ottlétem és a gépem által kiadott kattogás miatt, de már akkor is alig tartanak a közelségemtől. De aztán megszoknak, és már szinte egyáltalán nem érdekli őket, sőt, ha fél-egy óráig nyugton vagyok, sok esetben szó szerint a fülem mellett süvítenek el, néha csak pár centire, ami már önmagában is nagy élmény, fotózás ide vagy oda

– említette a fotós.

Schmidt Bence

A fiatalember arra törekszik, hogy ezeket a könnyedén reppenő, kecsesen sikló és ügyesen csobbanó madaraknak minden pillanatát meg tudja megörökíteni. Próbálja több különböző módon lefotózni őket.

Például, amikor céltudatosan repülnek a víz felé, vagy már épp felette lebeg, csobbanni, vagy éppen inni készülve

Schmidt Bence

Nagy kedvence a csobbanás pillanata, a spriccelő vízcseppekkel körülvett madárral.

Schmidt Bence

Vagy épp ahogy csak siklanak, fordulnak a víz felett.

Schmidt Bence

Esetleg maga az ivás pillanata, vagy akár az után, ahogy csöpögő csőrrel kiemelkednek a vízből.

Schmidt Bence

A sok kattintás közepette megesnek kellemes véletlenek is, ezt a képet például már majdnem kitöröltem, mert amúgy lekéstem a villám röptű madárról, de aztán észrevettem, hogy a tükörképét viszont megörökítettem

– részletezte az élményét.

Aki a madarakat szereti annak minden egyes pillanat, amit a közelükben tölthet hatalmas ajándék. Figyelni a szokásaikat, tanulni tőlük, egyre jobban megismerni őket, egy életen át tartó kaland vagy, ha pontosabban akarok fogalmazni szerelem.

Schmidt Bence

Az idei esztendőben az őszi időjárás nagyon megnehezítette a fecskék életét, azokét akik még nem indultak el hazánkból vándorútjukra és azokét, akik az északi országok felől vonultak dél fele.

A hirtelen – szinte egyik napról a másikra –, drasztikusan visszaesett hőmérséklet és a táplálék eltűnése nagyon nehéz helyzet elé állította a vonuló madarakat. Itt ragadtak hazánkban, egy számukra elviselhetetlenül hideg, esős időben, mikor a táplálékhiány miatt már repülni is alig tudtak. Országszerte súlyos problémákat okozott ez nehéz helyzet, sokan próbáltak kisebb-nagyobb mértékben segíteni, amennyit csak tudtak. Szó szerint egy ország fogott értük össze, melybe Bence is beletartozott.

Schmidt Bence

Egy apró kis részem ebben végül nekem is lehetett. Én is megkaptam azt a tanácsot, hogy csapkodjuk meg a madarak közelében lévő bokrokat és magas füves részeket, ugyanis a hidegre fordult esős időben a szúnyogok, és egyéb apró rovarok ott bújnak el. Kaptam is az alkalmon, és sok más emberhez hasonlóan két napig órákon át ütögettem ezeket a részeket a helyi kis tó körül. Rengeteg rovar ugrott ki onnan, a fecskék ezt észrevették. Folyamatosan ott repkedtek körülöttem, órákon át követtek, amerre csak mentem

– osztotta meg hogyan segítette kis kedvenceit.


A fiatalember példáját mások is követni kezdték, hiszen mindenki szeretett volna segíteni a tőle telhető módon.

Sajnos sokak életét nem lehetett megmenteni, ami miatt minden madárbarát és természetszerető ember fájdalmat érez a szívében. De a tudat, hogy mi emberek összefogva, minden tőlünk telhetőt megtéve nagyon sok fecskének adtunk esélyt arra, hogy vándorútjukat folytatni tudják, egy pici vigaszt ad.

Az alábbi galérián különleges fotókon láthatjuk viszont a fecskéket.

Galéria

A cikkben szereplő fotókat Schmidt Bence készítette.

Kapcsolódó
Fülesbaglyok költöztek egy természetfotós szomszédjába
9. emeleti lakásából tudta figyelemmel követni az erdei fülesbagoly család izgalmakkal teli életét, élményeit pedig soha nem látott felvételeken dokumentálta.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik