Szaxofonon játszik a jószágainak egy somogyi gazda

Rendre nagy érdeklődéssel figyelik őt.

Bevett szokássá váltak a legelőn megrendezett koncertek Mihalecz András gazdaságában, írja a hirado.hu.

A harminc éve állattenyésztéssel foglalkozó amatőr zenész gyakran játszik szaxofonon a réten kószáló állatoknak.

Amint felcsendülnek az első dallamok, rögtön megindulnak felém a jószágok, körém gyűlnek, fülelnek, és nagy érdeklődéssel figyelnek egy darabig

– mesélte a hobbi zenész, aki hangsúlyozta, hogy művészetkedvelő marhái egy hagyományos hangversenyt még nem bírnának türelemmel, ugyanis a szabadban nagyjából tizenöt percig, az istállóban pedig körülbelül fél óráig képesek figyelni a különböző dallamokra.

A réten élő zenét, a karámban pedig standard jazzt és olyan klasszikus szerzők műveit hallgatják felvételről napi rendszerességgel, mint Beethoven, Vivaldi, Bach vagy Mozart.

A jószágok nyugodtak és kiegyensúlyozottak, ám Mihalecz András ezt leginkább annak tudja be, hogy a gazdaságban dolgozó gondozók mentális állapotára hat gyógyírként a klasszikus zene.

Ha a dolgozó kiegyensúlyozott, jobban bánik az állatokkal, és ez bizony kihat a jószágok lelkivilágára is, ezért úgy vélem, a személyzetnek igen jót tesz a klasszikus zene, és ez tükröződik vissza az állatok hangulatában

– részletezte az állattenyésztő.

Kapcsolódó
Megválasztották Magyarország legszebb birtokát
A győztes a kertészeti ágazatban nyújtott kimagasló szakmai teljesítménye révén emelkedett ki a mezőnyből.