Koraszülöttként 70 dekagrammal jött a világra a 100 éves zalai néni

A bábaasszony azt mondta, hogy ha a Nap sugara rásüt, és felsír, akkor életben marad. Így is lett.

Különleges esemény helyszíne volt a napokban Zalabaksán a Kolping Gondozási Központ, ahol 100 éves lakót köszöntöttek, írta a zaol.hu.

A Kolping-otthon 100 éves lakója, Benkő Józsefné – leánykori nevén Császár Magdolna – 1924. december 11-én Zalaszentgyörgyön látta meg a napvilágot. Koraszülöttként mindössze 70 dekagrammal született. Nem sírt fel, de a bábaasszony kérésére feltették a vetett ágyra, aki azt mondta, hogy ha a Nap sugara rásüt, és felsír, akkor életben marad, és így is lett.

Benkő Józsefné, Magdi néni és férje három gyermeket neveltek, ma már hétszeres nagymama, kilenc dédunokája van, és egy ükunokának is örvendhet.

A 100 éves születésnapos köszöntésén részt vett és jókívánságait fejezte ki Zalabaksa és Barlahida polgármestere is, hisz Magdi néni korábban sokáig az utóbbi helyen élt.

Kapcsolódó
100 éves az ország legidősebb postása
Díszes hintón vitték a Hotel Timarina éttermébe Sanyi bácsit, Nádudvar egykori postását, akit nagy tapssal és ovációval fogadott a mintegy félszáz fős vendégsereg.