Egy pécsi étterem tulajdonosa szerint annyira nincs senki a karácsonyi vásárban, hogy 6 óra körül már zárták a bódékat

Elég elkeseredetten nyilatkozott.

Mintha Pécsre kicsit beköltözött volna a Grincs, vezeti fel cikkét a bama.hu, amelyben az egyik helyi vendéglátóhely vezetője fejezte ki elég erős szavakkal az aggodalmát a karácsonyi vásárral és a turizmussal kapcsolatban.

Zachar Zsolt, az Elefántos Étterem és Pizzéria tulajdonosa úgy fogalmazott: felesleges félrebeszélni, Pécsen mindenki tudja, hogy nincs, vagy nagyon gyér a turizmus.

Akiket érdekel a karácsonyi vásár, azok inkább elmennek a környező, nagyobb vásárokba, és ott költik a pénzt. Sok ismerősöm megy Bécsbe, Budapestre vagy Eszékre. Az egyik pénteki napon arra lettem figyelmes, hogy sok bódé már 6 óra körül zárt, annyira kevesen voltak a vásárban

– fogalmazott.

Szerinte „ugyan valóban elrugaszkodott árak vannak egyes helyeknél, azt is látni kell, hogy mennyi a bérleti díj a karácsonyi vásár idején. Ez egy ördögi kör. Szeptemberben próbálkoztam én is egy kitelepüléssel a Pécsi Napokon, azóta soha többet. Volt egy kollégám, aki az egyik napon este 6 és 8 óra között 3 korsó sört adott el.”

Zachar szerint nincs élet a belvárosban, és érdemes megnézni, mi volt nyáron: júliusban napközben egy ember nem volt az utcán. A vásárra visszakanyarodva hozzátette: hidegben egész nap kint állni sem leányálom.

Persze Pécsen is van egy-két hely, ami azért viszonylag jól megy, megemelem a kalapom, és azt kell mondani, hogy akkor ő nekik sok sikert kívánok, de én nem települök ki soha többet, az biztos

– mondta.

Nem mindenhol ilyen keserű a karácsonyi készülődés ugyanakkor: a magyar horgászok és Vecsés karácsonyfája is elég egyedire sikerült, Csornán pedig az ország legszebb karácsonyi trabantja csillog. 

Kapcsolódó