Egy ikonikus árucikk most végleg búcsút int a boltok polcainak. Csaknem 70 év után hagynak fel a Fa szappan gyártásával, írta a Baranya vármegyei hírportál.
A Fa szappan kétségtelenül elengedhetetlen kelléke volt a hazai tisztálkodásnak.
Miért szűnik meg a Fa szappan?
A düsseldorfi központú Henkel megerősítette, hogy a döntést stratégiai átrendeződés indokolja. Ennek értelmében a cég a jövőben inkább a növekedési potenciállal bíró termékekre, például tusfürdőkre és dezodorokra fókuszál. A szappanok iránti kereslet csökkenése késztette őket erre a döntésre.
A Fa szappan több volt, mint egy egyszerű higiéniai termék. Kezdetben a Henkel leányvállalata, a Dreiring vezette be a piacra, mint egy „új stílusú szappant”. Az 1960-as években valódi kultstátuszt vívott ki magának, ezt követően pedig óriási népszerűségnek örvendett.
A cég megerősítette, hogy a változás kizárólag a szappanokat érinti, a Fa, mint márka továbbra is megmarad.
Mint azt megosztottuk, mosószerrel a legolcsóbb a mosás, de nem ez a leghatékonyabb, valamint arról is beszámoltunk, hogy egy egyszerű és filléres trükkel többé nem dugul el a lefolyó.

