Életmód

Rekordszámú résztvevővel zajlott a Kéktúrázás Napja

dr. Horváth Andrea
dr. Horváth Andrea
Az esemény évről-évre egyre nagyobb népszerűségnek örvend.

A Magyar Természetjáró Szövetség által október második szombatján már hatodik éve megrendezett közösségi túranapon több mint 4100-an indultak el, hogy végigjárják a 2596 km hosszú KÉKTÚRA valamelyik szakaszát, írta honlapján a Kéktúrázás napja.

A Magyar Természetjáró Szövetség által megrendezett túranapon bárki részt vehet aki épp elkezdené a kéktúrát, aki már úton van egy ideje, aki szeretne csapatban túrázni, vagy egyszerűen a közös kéktúrázás hangulatában osztozna.

A rendezvény kedvéért szokás szerint 143, egy nap alatt teljesíthető szakaszra bontották a Magyar Természetjáró Szövetség (MTSZ) által gondozott Országos Kéktúra, Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúra és Alföldi Kéktúra távját, hogy a kéktúrázás ünnepén a résztvevők együtt bejárják a Magyarország legszebb tájain körbevezető nyomvonal egészét.

Az idén újdonság volt, hogy a 128 vezetett túra mellett volt 15 „önjáró” túra is azok kedvéért, akik nem csoportosan, hanem egyénileg szerettek volna részt venni a Kéktúrázás Napján.

Az esemény évről-évre egyre nagyobb népszerűségnek örvend

Amióta 2020-ban az MTSZ először rendezte meg – az első évben még csak az Országos Kéktúrán -, az ingyenes, de regisztrációhoz kötött eseményen évről évre mindig egyre többen vettek részt.

Már tavaly is mintegy 4 ezren regisztráltak rá, az idén azonban ennél is többen, kb. 4200-an neveztek valamelyik túrára, és több mint 4100-an ténylegesen nekivágtak a távnak. Erre az ország nagy részén az időjárás is motiválta őket, ugyanis kissé szeles, de egyébként ideális túraidő volt – kivéve észak-keleten, például a Zempléni-hegységben, ahol a túrázók rögtön az elején megáztak, és csak útközben száradtak meg, míg a Dél-Alföldön akár a rövidnadrágos öltözet is kényelmes lehetett.

A vezetett túrákon összesen 170 szakaszfelelős kalauzolta végig a vállalkozó kedvűeket

A szakaszfelelősek között az MTSZ munkatársai, erdőgazdasági és nemzeti parki szakemberek, profi túravezetők és ismert személyiségek is voltak. Az erdőben és sok településen megvendégelték a résztvevőket valamilyen finomsággal.

Bár a résztvevők között volt sok olyan is, aki még nem – vagy csak most, stílszerűen a Kéktúrázás Napján – kezdte el a kéktúrázást, a csapatok évről évre érezhetően egyre rutinosabban teljesítik a 8,7 km-től 31 km-ig terjedő távokat. Az első csoport délután fél 1-kor érkezett be a célba, és 15 órára a harmaduk már befejezte a túráját. Az indulókhoz szokás szerint csatlakoztak gyerekcsapatok is.

Élményekkel teli kéktúra

dr. Horváth Andrea 2022. március 13-án indult el először a kék túrán. Az ötvenedik születésnapján születettet meg az ötlet, hogy két barátnőjével bejárják a kéktúra útvonalakat. Elmondása szerint azonban vannak olyan helyek ahová vissza fognak még térni, mert annyira szép útvonalak voltak, hogy visszacsábítja őket.

Andrea háziorvosként dolgozik és a betegeinek az első gyógyszerként a mozgást, a sétát a természetet ajánlja. És ezt nemcsak mondja, hanem példát is próbál mutatni vele. Léleknek, testnek, ízületeknek, szívnek, tüdőnek és még számos betegségre jelent gyógyírt a séta és a természetben való tartózkodás.

2025. október 11-én, a Kéktúra Napján 25 kilométert teljesítettek a Gerecsében, ahol a táj már az őszi pompájával fogadta őket.

Az alábbi galériában megmutatjuk túra legszebb pillanatait. 

31 fotó

Az idei év különlegességet is tartogatott a túrázóknak

A Kéktúrázás Napjának résztvevői próbálhatták ki elsőként az MTSZ által fejlesztett hivatalos KÉKTÚRA mobilabb tesztverzióját. Több mint 1200-an azonnal éltek is ezzel a lehetőséggel – ők már digitálisan, a felhasználói fiókjukba is gyűjthették a bélyegzőket, ha volt igazolófüzetük. A nagy létszámú teszt tapasztalatait most összegzik, a felmerült hibákat pedig kijavítják a fejlesztők, mielőtt az app hamarosan mindenki számára letölthető lesz, és a teljesen digitális igazolófüzet is elérhetővé válik.

Mint arról beszámoltunk, medvét láttak az Országos Kéktúra útvonalán, valamint arról is hírt adtunk, miszerint édesanyjával írt történelmet egy kéktúrázó.

Kapcsolódó
Jelentősen megváltozik az Országos Kéktúra nyomvonala
Nagy mértékű, 20 km hosszú változásról van szó.
Olvasói sztorik