Életmód

A legkisebb hősökért borul lilába az ország

kore
kore
November 17-én ismét a koraszülöttekre irányul a figyelem: ikonikus épületek borulnak lilába, közösségi kezdeményezések indulnak, és új weboldallal segíti a részvételt a Koraszülöttekért Országos Egyesület (KORE).

November 17-én, a koraszülöttek világnapján az ország közös gesztusokkal – lilára világított ikonikus épületekkel, közösségi posztokkal, eseményekkel és apró figyelmességekkel – üzeni: együtt érez a legkisebb hősökkel és családjaikkal.

A Koraszülöttekért Országos Egyesület (KORE) több mint egy évtizede dolgozik azon, hogy az érintett családok ne maradjanak egyedül. Az idei év újdonsága a dedikált weboldal, amely megkönnyíti a csatlakozást magánszemélyek, intézmények és cégek számára egyaránt.

Évről évre igyekszünk még tovább emelni ennek a napnak a fényét. Minden lilába borult épület, minden poszt, lila ruhadarab vagy világnapi program fontos üzenetet hordoz. Azok számára, akik átélték a koraszülést, mindez érzelmi támogatást jelent. Hiszem, hogy azok a közösségek, magánemberek, cégek és szervezetek, akik mellénk állnak, szintén kapnak valamit: az adás örömét és az empátia élményét

– mondta Földvári Nagy Zsuzsanna, a KORE operatív és szakmai vezetője.

Idén az egyesület elindította a www.koraszulottekvilagnapja.hu oldalt, ahol az érdeklődők az eddigieknél még egyszerűbben juthatnak világnapi információhoz, inspirációhoz és letölthető anyagokhoz. Az új weboldal célja, hogy bárki, aki tenni szeretne a legkisebbek ügyéért, a lehető legegyszerűbben bekapcsolódhasson a kampányba.

Egyesületünk felhívása egyszerű: november 17-én viselj lila ruhát vagy kiegészítőt, mesélj erről a napról a környezetedben lévőknek, dekorálj ezzel a színnel, ha tanárként dolgozol vagy szülő vagy, nézzétek meg ingyenes elérhető, gyerekeknek készült játékos, edukatív fejlesztőcsomagunkat. Minden gesztus számít

– tette hozzá a KORE alapítója.

A világnap egyik leglátványosabb eleme, hogy a KORE felhívására országszerte ikonikus létesítmények borulnak lila fénybe.

Az elmúlt években ünnepi kivilágítást kapott többek között a Puskás Aréna, a Müpa, a Duna Aréna, a soproni Tűztorony, a miskolci Avasi kilátó, a debreceni Nagyerdei Stadion, a gödöllői Királyi Kastély, és tavaly már a Lánchíd is. Az érdeklődők országszerte további lila fényben pompázó helyszíneket kereshetnek fel, amelyeket az egyesület térképen is feltüntet majd.

6 fotó

A november 17-i világnapot megelőzően a KORE tematikus programokkal és aktivitásokkal irányítja rá a figyelmet a koraszülöttek helyzetére.

Egy új élet születése minden körülmények között nagy öröm. Volt rá példa, hogy parkoló autóban jött világra a tündéri baba, a Télapó ajándékaként pedig néhány éve Mikulásruhába öltöztették az újszülötteket az orosházi kórházban.

Kapcsolódó
Tüneményesek a ballószögi hármas ikrek
Tripla kezek, tripla lábak, tripla öröm Anyának és Apának. Már otthon vannak a csöppségek.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik