Nagymamáink őszi máléfejtője és a piros kukoricacső üzenete

Nem veszett a múltba, ma is őrzik a kukoricafosztás népi hagyományát.
Kapcsolódó cikkek

Napjainkban a gépesítésnek köszönhetően zökkenőmentesen, szinte észrevétlenül folynak az őszi betakarítási munkák, nagyanyáink korában viszont a kukorica szedése és fosztása például nagyon sok fizikai munkával és összefogással valósulhatott meg.

 Ezt a tipikusan őszi munkát nevezték máléfejtőnek, a székelyeknél bontónak is.

A kukoricafosztás hagyományát sajnos kevés helyen őrzik, ezért üdvözlendő az szándékuk, hogy a közösségi összetartás évszázados szokását megóvják meg az utókornak.

Régi időkben a földművelő embereknél minden munkának meghatározott ideje volt, ami az családok önellátásából fakadt. A kukoricafosztás kitűnő alkalom volt a csoportos együttlétre, a munka melletti beszélgetésre, egymás szórakoztatására, melyen együtt serénykedtek két-három generáció képviselői. A közösségi munka után falatoztak egy jót a munkában résztvevők, és egy jó pohár borral koccintottak a felnőttek.

A kukoricával történő „bánásmódnak” jól kialakított rendje volt

A betakarítás után a kukoricacsöveket a házaknál a rokonok, szomszédok, ismerősök segítségével fosztották meg a levelétől. A gazda portáján a csumás kukoricát az udvaron, vagy a pajta, vagy a kukoricagóré előtt nagy halomba rakták, és a betakarítás napjának estéjén elkezdték a fosztást. A szabad ég alatt felhalmozott kukoricának nem volt szabad megáznia, mert gyorsan bepenészedett.

A piros kukoricacső üzenete

A szebb csuhékból a kislányoknak babát készítettek, a kisfiúk a csuhéban birkóztak. Ha hiányos fogú kukoricát találtak, a legény így kiáltott fel: „Anyósomnak ennyi foga legyen!” A fiatalok kukoricahajból egymásnak bajuszt ragasztottak, a csuhéból ruhájuk alatt pókhasat készítettek. Különös jelentősége volt a piros kukoricacsőnek. Aki ilyet talált, az mehetett lefeküdni, vagy ha a legény elvette a lánytól, csak csókért adta vissza. Aki több piros csövet is talált, az számíthatott a mielőbbi saját lakodalmára.

A kukoricafosztással a munkának csak egy része fejeződött be. A gazdák a letisztított, takarmánynak szánt csöveket a padlásra vagy a góréba hordták. A csuhét összegyűjtötték, és azt a földekről behordott kukoricaszárral együtt az állatok takarmányozására használták.

Az idő hűvösebbre fordulásával, a hidegebb, téli estéken a padláson, góréban megszáradt kukoricát lemorzsolták, majd a szemeket összezúzták, és azt takarmányozásra, valamint étkezésre is használták.

Kapcsolódó cikk: Nagyon finom a kukoricalisztből készített puliszka

A lemorzsolt kukoricacsőnek és a csutkának is volt jelentősége, ezeket fűtésre, sütéshez használták fel: tűzhelyben, kemencében égették el.

Fotók: dunafalva.hu