Ha a faházakra gondolunk, általában egy kempingre asszociálunk, ahol az embernek szegényes körülmények között kell meglennie. De az alábbi példa bizonyítja, hogy minden szabályra vannak kivételek.
Az Anglia déli részén, Holditch közelében található The Woodman’s Tree House egy veterán tölgyfán épült meg, és ötvözi a luxust a természettel.
A kétszintes ház felső emeletén szauna és pezsgőfürdő biztosítja, hogy az anyatermészet ölelésében relaxáljunk, majd a kinti zuhanyzóban vehetünk egy frissítőt. A szabadtéri sütőben kedvenc ételeink elkészítésére nyílik lehetőség.
Az épület belseje szintén nem okoz csalódást. A nappali közepére egy forgatható kandallót álmodtak meg a tervezők, amire az ágyból, a kanapéból és a konyhából is rálátni. A padlón fellelhető egy ablak, amin keresztül a fa alatt folyó patakot csodálhatjuk meg.
És ha még ez sem lenne elég, a szomszédos szobába egy rézkádat is betettek azok számára, akik teljesen el szeretnének vonulni néhány órára a világ elől.
A faház kibérelhető, átszámítva potom 120 ezer forintért éjszakánként. De a luxust bizony meg kell fizetni.
És még álomházak:
- Mintha képeslapról kelt volna életre az 1700-as években épült ház
- Első látásra odáig leszel a dicsőséges rusztikus házikóért
- Ez a ház több mint 300 éves, mégis boldogan élnénk benne