Kertünk-Portánk

Így lehet gyerekhintából szuper kerti pihenő

Ha már nincs funkciója egy-egy darabnak a kertben, akkor kezdjünk el ötletelni.

Ahogyan mondani szokták, egy kertes házban mindig van tennivaló, mindig van mit alakítani. Az alábbi példa talán jól mutatja, hogy okos megoldásokkal nem szükséges mindent az alapokig rombolni. Egy kis ötlet, egy kevés barkácsmunka és máris újjávarázsolhatjuk mi magunk is kertünk egy-egy szegletét.

Elöljáróban jó, ha tudjuk, hogy számos tudományos kutatás igazolja: a hintázás számtalan fizikai, szociális és kognitív készség fejlődésére van egyedülállóan pozitív befolyással.

A felújítás előtt barátságos gyerekhintaként funkcionált a szerkezet. Miután a gyerekek felnőttek, a hinta évekig “árválkodott”, így az idő vasfoga látványosan rontott az esztétikai megjelenésén, így időszerű lett a felújítás.

Miután az alapfunkcióját meg szerették volna tartani, így csupán a színes, gyerek-barát elemeket távolították el, és egy korszerűbb szerkezeti alapra készítették el a hintaágyat. Kiegészítőként színes díszpárna és egy hangulatos asztal került a pihenőhelyre, melynek környezetét is egyszerű megoldásokkal szépítették. Egy délutáni pihenéshez, olvasáshoz, baráti összejövetelekre tökéletes helyszín.

Néhány további kiegészítéssel, kültéri, stílusosabb megvilágítással, gyógynövénykerttel, virágokkal gyönyörű, vidéki hangulatsarok lehetne.

Fotó: prettyhandygirl.com
Így lehet gyerekhintából szuper kerti pihenő 3
Fotó: prettyhandygirl.com
Fotó: prettyhandygirl.com

Ha szereted az átalakításokat, akkor ez is érdekelhet:

Látványos átalakítások a kertben és a ház körül

Forrás/ PrettyHandyGirl

Olvasói sztorik