Kertünk-Portánk

Nem drágul idén a karácsonyi fenyő

A legkedveltebb a nordmann fenyő, melynek métere 7-8 ezer forint körüli.

Karácsonyra mintegy 400-500 hektáron termesztett fenyőfát adnak el Magyarországon évente, amelyet 5-10 évig nevelnek főként Zala, Vas és Somogy megyében; a karácsonyra értékesített 2 -2,5 millió fenyőből az import mennyisége 1 millió körüli, a termelők azonban 600-700 ezer darabot exportálnak is, az árak idén várhatóan nem változnak a tavalyihoz képest – közölte a Magyar Díszkertészek Szövetsége az MTI érdeklődésére.

Fotó: MTI/Varga György

A szakmai szervezet tájékoztatása szerint fenyőfa-termesztéssel az országban 6-8 nagyobb, 20-30 hektáron termelő gazdálkodó mellett, több száz kistermelő foglalkozik, aki esetleg “csak a kert végében” vagy 1-2 hektáron termel. Magyarországon mintegy 2 ezer hektáron termesztenek fenyőt, ebből évente mintegy 400-500 hektárt vágnak ki karácsonyra.

A legkedveltebb a nordmann fenyő, az ezüst az utóbbi években ismét kedveltté vált, alacsony árkategóriában pedig változatlanul leginkább a lucot keresik. Magyarországra az import változatlanul főként Dániából és Németországból érkezik, míg a magyar fenyőfa legjelentősebb külföldi piaca Ausztria és Olaszország.

Fotó: MTI/Varga György

A termelői árak fajtól függően változnak; méterenként 1500-4000 forint között mozognak. Ebben az évben a növekvő dán import miatt várhatóan csökkennek majd a termelői árak. Így a fenyőfák ára – például: a luc-, az  ezüst- és a nordmann is – várhatóan változatlanok lesznek; a luc ára: 2500-3000 forint lesz folyóméterenként, ezüsté 4500-5000 forint, a nordmanné pedig 7-8000 forint között mozog. A nagyobb fákat pedig a korábbi évekhez hasonlóan darabárban adják.

A Magyar Díszkertészek Szövetsége felhívja a vásárlók figyelmét: célszerű a kertészeti árudákban megvásárolni a fenyőfákat, mert itt olyan fákat árusítanak, amelyeket decemberben vágnak ki, ezért tartósabbak szebbek. Az értékesítésnél – a szakemberek tapasztalata alapján – probléma, hogy az utak mellett nagyon sokan árulnak fenyőfát; ezeket a fákat azonban általában már november második felében kivágják, így frissességüket, szépségüket gyorsan elvesztik – közölte a szakmai szervezet.

Kiemelt kép: MTI/Varga György

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik