Kertünk-Portánk

Köveskálon pompázik a Káli-medence egyik legszebb portája

Köveskálon pompázik a Káli-medence egyik legszebb portája

Gazdaságos az épület, ahogyan egykor falun szerettek építkezni.

A Balaton-felvidéken, a Káli-medencében, a Balaton partjától mintegy  7 kilométerre északra fekszik Köveskál, melynek a környékkel együtt  különös varázsa van. Az itteni szépséges természet része az az új építésű gyönyörű porta, melyet tulajdonosa úgy álmodott meg, hogy az hagyományos formával illeszkedjen a tájba, a kivitelezéshez pedig kiváló szakemberekre talált a Balaton-felvidék építészeti stílusának specialistáinak, a Mérmű Építész Stúdió szakembereinek személyében.

Ebben a házban minden van, amire egy mai családnak szüksége lehet: nappali, étkező, konyha kamrával, szülői háló saját fürdőszobával és két gyerekszoba fürdővel. Hátul, a tornácról nyílik a tűzhelyes fedett terasz, amit – a hagyományokhoz való ragaszkodás jegyében – nyitott kocsiszínre emlékeztető formában építettek meg.

A telek domborzati viszonyait kihasználva, az oromfal alól nyíló, pincegádorral kiemelt bejáratú pincét emeletes présházhoz hasonlatos módon helyezték el, így a pince alapterülete csak a két földszinti gyerekszoba alatti részt foglalja el.

Talán éppen azért lett ilyen jól sikerült az egész épület, mert minden helyisége takarékos méretű. Gazdaságos az épület, ahogyan egykor falun szerettek építkezni. Ez bizonyítja a kézzel fogható előnyeit annak, ha a családi fészek nincs túlméretezve. Mint a legtöbb hazai lakóházban, itt is gázkazán biztosítja a fűtési energiát, de választási lehetôségként majdnem az öszszes helyiségben fával is lehet tüzelni. A két, válaszfalba épített hagyományos szemeskályha befűti mind a három hálószobát, valamint a szülői háló fürdőszobáját is. A nappali, az étkezô és a konyha közös légterét a búbos kemencével egybeépített csikótűzhely melegíti fel – összegeztek a szakemberek.

Az energiatakarékosság jegyében ma a legtöbb építtető külső hőszigeteléssel igyekszik körbeburkolni a házát. A Mérmű Stúdió építészeinek sok fejtörést okoz ez a fajta homlokzatképzés, hiszen a külső hőszigetelés alkalmazásánál nem lehet hagyományos módon vakolni, a vakolatdíszekről, a kiemelt ablakkeretekről, a Balaton- felvidéken fáslinak nevezett vakolattagozatokról nem is beszélve.

Ezért egy régi trükköt alkalmaztak: a 38 cm vastag téglákat kötésben összeépítetták az ugyanolyan magas és hosszú 10 cm vastag válaszfaltéglákkal. A manapság sokat emlegetett hőátbocsátási tényezője ugyan rosszabb ennek a falszerkezetnek, mintha a 38-as téglára 10–15 cm külső hőszigetelést ragasztottak volna, viszont hőtároló képessége annál sokkal jobb. Nyáron a belső terek nem melegszenek fel túlságosan, mert a falak elég sokáig magukban képesek tartani az éjszakai hűvöset.

A végeredmény pedig elragadó: ma sokan állítják, hogy a Káli-medence legszebb háza a köveskáli épület, a képeket nézve pedig mi is csodájára járhatunk a portának.

Fotók: Szűcs Imre

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik