Kertünk-Portánk

Szinte három lába van a nagy fakopáncsnak

Korábban a témában:

Valójában hány lába is van a harkálynak?

– teszi fel a költői kérdést a Magyar Madártani Természetvédelmi Egyesület honlapja.

Mint írják, igaza van annak, aki a kétlábúság mellett teszi le a voksát, gyakorlati szempontból azonban a klasszikus életmódot folytató harkályok farka harmadik lábként funkcionál, mely nélkül ezek a madarak képtelenek lennének meghódítani a fatörzsek világát.

A farok szerepe azért sem tűnik fel, mert a harkályokat általában messziről és alulról látjuk, így nincs lehetőségünk az ilyen részleteket megfigyelni. A fák törzsén mozgó madarak látványa ráadásul annyira magától értetődő, megszokott dolog számukra, hogy ha mégis megfigyeljük őket, akkor is inkább a mozgalmasabb részükre, a kopácsoló fejükre és csőrükre, nem pedig a kéregre simuló farkukra koncentrálunk.

Pedig a lábakkal együtt az is folyamatosan, még pihenés közben is dolgozik, legalább akkora munkát végezve, mint a csőr.

A farok feladata alapvetően a többnyire függőleges törzseken felfelé haladó madártest hátradőlésének megakadályozása, ezáltal a lábak tehermentesítése, illetve az előrehaladáshoz stabil támaszték, elrugaszkodási pont biztosítása.

MTI/EPA/Sven Hoppe

Hogyan csalogathatjuk őket a kertbe?

Az MME Madárbarát kert program egyik remek sajátossága, hogy az ennek keretében alkalmazott eszközöknek és módszereknek köszönhetően a madarak nem csak közel jönnek hozzánk, de a megszokottól eltérően velük egy szintből és akár felülről is megfigyelhetjük őket.

A sokak által kedvelt és látni vágyott kéreglakó fajok esetében összetett megoldást használhatunk, harkálykertet is kialakíthatunk. Télen, amikor az egész évben működő itató mellett etetünk is, a harkályfák közé könnyűszerrel építhetünk egy olyan deszkaplatót, ami az etetőt és az itatót látogató összes madarat védi a macskáktól, még éjjel is, ha bagolyetető egérvár funkcióval is ellátjuk a magaslati etető- és itatóhelyet. Más megközelítésben – az itató- és etetőplató jó megoldás macskás helyen történő madárbarát kertészkedéshez. Erről ide kattintva olvashatsz bővebben.

Kiemelt kép: MTI/Komka Péter

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.