Az egyesület általános célja, hogy minél több közterületen, lakásszegénységben élő hátrányos helyzetű ember költözhessen szociális bérlakásba. Az egyesület 5 éve dolgozik, két lakhatási programban.
A Kunyhóból Lakásba programban üresen álló, önkormányzati bérlakásokat állítanak helyre és adnak bérbe az adott önkormányzattal együttműködve. A felújított szociális bérlakásokba közterületen, illetve kunyhókban élő hajléktalan emberek költözhetnek. A felújítási munkákat önkéntesek és leendő beköltözők segítségével végzik, a beköltözők szociális alapú lakbért fizetnek a bérleményekért. Ebben segítségükre van az egyesület Adj Munkát programja, amelyben a bérlők tartós vagy alkalmi munkalehetőségekhez jutnak.
A másik programban a Lakhatást Most alapítvánnyal partnerségben megvalósuló Lakhatást Most lakásügynökség magánbérleteket kezel, és a tulajdonosok által rábízott ingatlanállományt szociális bérlakásokként hasznosítja. A Mobilház program is a Lakásügynökség keretében valósul meg, így a Lakhatást Most Alapítvány által biztosított lakások mellett a lakásügynökség állománya a napokban partnereiknek köszönhetően két mobilházban létesülő lakrésszel bővült a fővárosban.
A két program közös pontja, hogy az egyesület tevékenysége nem fejeződik be a bérlők lakásba költözésével, sőt valójában itt kezdődik el: azt, hogy a bérlők meg is tudják tartani a lakásukat, intenzív szociális munkával érik el. A szociális munka, és a munkaerőpiaci integráció nélkülözhetetlen a program során.
Nagyon fontos az a sokszereplős összefogás, amely a program indítását kísérte: a telek ára két közadakozásból, a Szépírók társasága által szervezett Könyvhajlékon, és az FKA féle Swimathonból jött össze, az első házak telepítését pedig két partner, a Léthatáron Alapítvány és az Alapítvány a Társadalmi felelősségvállalásért tette lehetővé.
Kiemelt kép: MTI/Balogh Zoltán