Minden évszakban megújul ez a gyönyörű dunántúli otthon

Olyan színeket és stílust választottak, amit évek múlva is szeretni fognak.  

Az otthon az a hely, ahová egy fárasztó nap után hazatérünk. Ahol megpihenünk, ahol feltöltődünk, ahol önmagunk lehetünk. Az otthon tükröz minket, olyan, amilyenek mi vagyunk.

Andreáék varázslatos dunántúli háza minden évszakban megújul egy kicsit, ahogy az érzelmek és az emberi lélek is átalakul minden évszakban.


Fotó: Csiszár Andrea

A házat 8 éve vásároltuk

– említette Andrea.

Mikor otthont kerestek, figyeltek rá, hogy a ház utcafronti része keleti, míg a ház mögött lévő kert és az udvar nyugati fekvésű legyen, hogy délutánonként minél tovább élvezhessék a napsütést a kertben és a teraszon. Kétszintes házat szerettek volna, hogy a földszinti rész vendégfogadásra és családi programok lebonyolítására  alkalmas legyen és a nappali, konyha étkező hármasa egy légtérbe kerüljön.

A felső szint megmaradt a család privát helyiségeinek. Itt helyezkednek el a hálószobák, a gyerekszoba, a fürdő és a gardrób. Szerencsések voltunk, hogy ebben a házban eggyel több szoba volt, mint amennyire a családnak szüksége volt, ezért ezt a szobát gardróbszobává alakították, így a lakás többi részében nagy tárolóbútorok nem foglalják a helyet.

Fotó: Csiszár Andrea
Fotó: Csiszár Andrea
Fotó: Csiszár Andrea
Fotó: Csiszár Andrea

A ház megvásárlásakor nem zavarta őket, hogy a ház meglehetősen lelakott, elhanyagolt állapotban volt, hiszen a teljes felújítást tervezték, a család igényeit és ízlését figyelembe véve. Ezért esett a választásuk erre a több évtizede épült családi házra. Természetesen sok minden eleve adott volt, amin már nem tudtak változtatni, de azért megpróbáltak igényeinkhez igazodva átalakítani.

Földszinti része sok kicsi helyiségből állt. Azokat a falakat, amelyek nem láttak el tartó funkciót, kibontották, hogy minél tágasabb tereket hozzanak létre.

Fotó: Csiszár Andrea
Fotó: Csiszár Andrea
Fotó: Csiszár Andrea

Belső kialakításánál törekedtek arra, hogy a hideg meleg burkolatok, a beépített bútorok és azok a berendezések, amelyeknek cseréje csak komolyabb anyagi ráfordítással lehetségesek, időállóak legyenek. Ezért választottak sima fehér minta nélküli járólapot és csempét, a parketta színe sem a szélsőséges, hanem közepes árnyalatú.

A berendezésnél is figyeltek arra, hogy ne az éppen aktuális trendet kövessék, hanem olyan színeket és stílust válasszanak, amit évek múlva is szeretni fognak. Pedig akkor is és most is vannak olyan színek és minták amelyek nagyon tetszenek, de inkább a semlegesebb, időtálló darabokat választották.

Fotó: Csiszár Andrea
Fotó: Csiszár Andrea
Fotó: Csiszár Andrea

A pergola, játszótér, a pince bejárata, a kis faház (amit kerti tárolónak használunk) a fatároló, az erkély és lépcsőkorlát, valamint a terasz is párom keze munkája, még a teraszon látható ülőgarnitúrát is ő készítette

– mesélte Andrea.

A ház mögötti rész, a nappaliból nyíló terasz nyugati fekvésű, sok napsütéssel, de nyáron mégsem túl meleg mert két hatalmas diófa áll az udvaron és ezek a nyári hőségben is nagyon kellemes klímát biztosítanak.

Egy kisebb konyha és fűszerkertet is tervezek még a kerti faház melletti területre. Rusztikus stílusban képzelik el, a növényeket olyan magaságyásba vetik és ültetik majd, amelynek oldala vesszőfonatból készül.

Fotó: Csiszár Andrea
Fotó: Csiszár Andrea
Fotó: Csiszár Andrea
Fotó: Csiszár Andrea
Fotó: Csiszár Andrea
Fotó: Csiszár Andrea
Fotó: Csiszár Andrea
Fotó: Csiszár Andrea
Fotó: Csiszár Andrea
Fotó: Csiszár Andrea
Fotó: Csiszár Andrea

Most minden a tavaszt tükrözi nálunk. Húsvétkor pedig arra készülök, hogy kint a terasz környékén minél több virág vegyen minket körül. Ősszel sokféle virághagymát vásároltam, amelyek különféle ládákban, cserepekben várják, hogy tavasszal előbújhassanak

– mondta a ház asszonya.

Kiemelt kép: Csiszár Andrea

Különös varázsa van a kék színnel kombinált otthonoknak, kelendőbbek a lakáspiacon is
Ezernyi árnyalat, ezernyi variációs lehetőség. Használjuk ki!