Ilyen fehér meggyvágót még nem látott a világ

Alighanem fotótörténeti a madár észlelése, mert hasonló felvételt nem tettek még közzé a természetfotósok.
Kapcsolódó cikkek

Ritka élményben volt része a Nógrád megyei Somoskőújfaluban élő Miskolczi Tímea Pannynak. A hölgy, aki a varázslatos természetről blogot ír, ezúttal olyan madarat fotózott le kertjében – és videóban is megörökítette a látványt -, amit eddig kevesen, vagy egyáltalán nem. Április 5-i élményéről a Varázslatos természet blogjában és Facebook oldalán is beszámolt.

Ma reggel a szokásosnál is több meggyvágó tisztelte meg a kertemet. Nagyon sokan voltak, összesen 46 egyedet sikerült megszámolnom, de a számolás közben hirtelen elakadtam. Egy egészen furcsa, fehér madáron akadt meg a tekintetem. Amikor a gépemmel ráközelítettem, akkor szembesültem vele, hogy ez bizony egészen különleges madárka, aki nem más volt, mint egy meggyvágó, de nem a szokványos tollruhában

– írta bejegyzésében.

A madár nem maradt sokáig, de ez idő alatt egy videófelvétel készült róla, majd amilyen hirtelen felbukkant, úgy el is tűnt. Kora délelőtt ismét megjelent, a madáretetőben napraforgómagot csipegetett, és Miskolci Tímeának ezt is sikerült megörökítenie. A meggyvágó látogatása pár percig tartott, és miután jóllakott, szárnyait széttárta, és eltűnt a közeli erdő fáinak sűrűjében.

A madaraknál is találkozhatunk festékhiányos állapottal, mely a színanyag képződés vele született zavara, és a csökkent vagy hiányzó pigmentációban nyilvánul meg, melyet a melanin nevű festékanyag hiánya okoz. Ez a madaraknál a tollak, valamint a csőr színezetében jelenik meg.

A meggyvágó megszokott színezete egyébként ilyen:

Fotó: Pixabay

Kiemelt kép: Varázslatos természet blog/Miskolczi Tímea Panny

Albínó madárkát fotóztak a Bükkben
A csicsörke leginkább napscsibéhez hasonlít a felvételen.