Amikor a gyerekek kirepülnek a családi fészekből és messzire költöznek, a szülők két dolgot tehetnek: mennek utánuk, vagy maradnak ketten. Leveleki Szilvia és férje, László úgy döntött, az előbbit választják. Eladták házukat Újfehértón, és új életet kezdtek Emődön.
Elindultunk a gyerekek után. Nagyon vágytunk egy csendes, békés környékre, ezért ilyen vonalon keresgéltünk. Rengeteg házat megnéztünk és sokban csalódtunk. Az egyik túl drága volt, a másik kicsi vagy éppen nagy, volt lepukkant és ennek ellenére drága, és olyan is volt, ahol a ház rendben volt, de rossz volt a környék. Aztán rátaláltam Emődön egy elhagyatott, több éve nem lakott, 1980-as években épített, szintes kádárkockára. A férjem első látásra megijedt, látva az udvart és a sok leendő munkát a házon. De masszívak voltak a falak és nagyon szép kilátással rendelkezett a ház
– mesélt Szilvia a kezdetekről.
Végül megvásárolták a házat a fiuk segítségével, miközben Újfehértón árulták a régit. Nemsokára aztán elkezdődött a ház teljeskörű átalakítása.
A földszinten volt egy előszoba, fél szoba, nagy tágas szoba, amelyből nyílott egy kicsi zuhanyzós fürdő, a lépcső alatt egy “vicces” wc, hátsó bejárat és abból egy nagyon rossz állapotú konyha. Falakat bontottak és megnyitották a teret így lett egy hatalmas konyha-étkező, kamra; modern nappali és abból nyíló dolgozó szoba; hátsó bejárat és mellette egy nagy fürdő, mosókonyha.
Az emeleten is minden más helyre került, bontás és falazás után lett egy nagy hálószoba, abból nyíló gardrób, 2 fél szoba, egy nagyobb szoba plusz kis gardrób, nagy tágas fürdőszoba és wc.
Közben pedig Szilvia és a férje két helyen dolgozott: tették a dolguk a munkahelyükön és az építkezésen is.
Naponta több száz kilométert vezettünk Emődre és vissza. Mivel a feleségem pedagógus, a nyári szünetben többet tudott segíteni. Bontottunk, sittet hordtunk, betonoztunk, gletteltünk, festettünk. Többször eljöttek a gyermekeink is és a párjaik is, így nem csak tárgyilagos segítséget, hanem lelki segítséget is kaptunk tőlük. Egy-két napot a barátaim is segítettek, de mindenki csak csodálkozott, hogy otthagytuk a szép házunkat ezért a romhalmazért
– mesélt a munkálatokról László.
Voltak nehéz napok, így például az, amikor az utolsó pillanatban visszalépett a vevő, aki megvette volna a régi házat. Aztán Lászlónak megszűnt a munkahelye, és Szilvia sem talált azonnal új munkát Borsodban. De a feleség bízott benne, hogy minden rendben lesz, és így is lett.
Találkoztunk olyan emberekkel, akik megvették az újfehértói házunkat, lett új munkahelyem, és voltak még szebb napok: férjhez ment a lányunk és a keresztfiunk is megnősült. Új kedves szomszédunk és felesége többször meghívott minket horgászásra, pincelátogatásra. Pihentünk, ünnepeltünk és már egyre kevesebbet panaszkodtunk
– mesélt az akkori időszakról Szilvia. Pedig panaszkodni lett volna ok. Nem is csoda, hiszen egy építkezés nagyon sok bosszúsággal jár.
A házaspár a speciális munkákat, mint a tető csere, vízvezeték, fűtés csere, villany hálózat cseréje, fürdőszobák, étkező burkolása, kétállásos garázs, kamra, hátsó terasz betonozása, falazása, mással végeztette, és bizony sok olyan munkálat volt, amit maguk fejeztek be, vagy javítottak ki.
Végül, mivel nem sikerült időben befejezni a belső munkálatokat, egy félkész házba költöztünk be, és szobáról szobára haladva, zsákokból öltözködve, konyha és fűtés nélkül éltünk még pár hétig. Nehéz volt. Ráadásul elkaptuk mindketten a koronavírust. Betegek voltunk, nehezen viseltük, de kellett nekünk az az egy hónap pihenés. Szépen lassan visszajött az erőnk, és minden apró sikernek örültünk. Elhalasztottuk, amit el kellett halasztani – színezés befejezését, a garázst, a kamrát, az udvar rendbetételét, a napelemet
– összegzett László.
Végül az összes többi belső munkálatot 2020 karácsonyig be tudták fejezni, így nagy-nagy boldogságban élvezhették új otthonukban az ünnepeket.
