A kutyák összehangolják a viselkedésüket a velük egy háztartásban élő gyerekekkel, de nem olyan mértékben, mint a felnőttekkel – állapították meg az Oregoni Állami Egyetem kutatói.
A jó hír az, hogy a tanulmányunk szerint a kutyák rengeteg figyelmet fordítanak a velük élő gyerekekre
– idézte Monique Udellt, a tanulmány vezető szerzőjét a PhysOrg tudományos-ismeretterjesztő hírportál.
Reagálnak rájuk és sok esetben velük összhangban viselkednek, ami a pozitív kapcsolódás jele és jó alapja a szoros kötelékek kiépülésének
– tette hozzá a szakember.
Udell szerint ugyanakkor a kutyák kisebb gyakorisággal hangolják össze a viselkedésüket a gyerekekkel, mint a felnőttkorú gazdáikkal, ami azt sugallja, hogy bár társként tekinthetnek a gyerekekre, de vannak olyan különbségek a kutya-gyerek és kutya-felnőtt kapcsolatokban, amelyek még tanulmányozásra várnak.
Az Animal Cognition című folyóiratban publikált tanulmány 30 gyerek és kutyáik bevonásával készült.
A tesztek során a gyerekeknek megszabott útvonalakon kellett mozogniuk egy nagy teremben, amelynek a padlóját jelölések borították, miközben a kutyáik póráz nélkül voltak.
A szakemberek a gyerekek és a kutyáik aktivitásának (mennyit mozogtak vagy álltak egyszerre), közelségének (mennyi időt voltak egymástól egyméteres távolságban) és orientációjának (mennyi időt töltött a kutya ugyanabba az irányba nézve, mint a gyerek) összehangoltságát vizsgálták.
A kutatók megállapították, hogy az állatok mindhárom szempontból olyan magas arányban mutattak összehangoltságot a gyerekekkel, hogy azt nem lehet a puszta véletlennel magyarázni. (MTI)