Oázissá varázsolták a gazos kertet Ajkán

Különösen nyáron feltöltődést ad testnek és léleknek is.
Kapcsolódó cikkek

Náray Norbert és felesége, Erzsébet tíz éve költöztek az ajkai portára, ahol tengernyi munka várt rájuk: a megviselt ház és egy gazos falusias jellegű udvar rendbe tétele.

Amióta a takaros portán élnek, szinte folyamatos annak csinosítása, szépítése.

A házzal kezdtünk, mert bizony belül és kívül is fel kellett újítani, csak ezt követően láttunk hozzá az udvar és a kert kialakításához

– mondta a Sokszínű vidék érdeklődésére Erzsébet asszony.

Utóbbiak rendbehozatala nagy munkát igényelt. A gaz, a mindent benövő – régóta gondozatlan – szőlő irtása sem volt egyszerű feladat, miként több ól lebontása sem.

Férjem külföldön dolgozik, ezért csupán hétvégeken tudott foglalkozni a kert szépítésével. Szinte mindent ő csinált, ezért is haladt lassabban a munka, a végeredmény azonban azt mutatja, megérte a türelem

– emlékezett a feleség.

Az ezermester férj keze nyoma mindenen ott van. A kis faházikón, a mászókán, a hintán, a kerti pihenőn, a kerítésen, a porta bejárati kapuján.

Ahogy cseperedett a kislányunk, úgy változott minden. Legutóbb egy megmaradt ólból tárolót tervezett Norbert, de annyira megtetszett neki a tégla, hogy lebontotta, lecsiszolta és ez lett a jakuzzi alapja

– említette Erzsébet.

Nárayék büszkék a portára, a kerti oázis a nyugodt kikapcsolódás helye, mely különösen nyáron feltöltődést ad testnek és léleknek is.

A cikkünkben látható fotókat a Náray család bocsájtotta szerkesztőségünk rendelkezésére.

Kapcsolódó
Stílusos vidéki otthont álmodtak a régi kockaházba
Apa és lánya közös terveiből és munkájából hívogató, barátságos porta lett.