Kertünk-Portánk

Így lehet saját kávétermésed

Unsplash
Unsplash
Legtöbbünknek el nem múlhat nap egy-két vagy több csésze gőzölgő kávé nélkül. Mi lenne, ha nem boltban vennénk, hanem saját magunk nevelnénk kávécserjét? Az ehhez szükséges tudnivalókat foglalta össze az Agroinform.

Kávécserje nevelése

Kávécserjét szaporíthatunk magról, dugványozhatunk levágott hajtást vagy vásárolhatunk már élő kávécserjét.

Ha dugványozunk, akkor azt a nyár elején tegyük. Az anyanövényről levágott, 20-25 centiméteres hajtásokról vegyük le az alsó leveleket, majd tegyük vízbe. Ha már megjelentek a gyökerek, akkor ültessük laza, tápanyagdús talajba és öntözzük rendszeresen, úgy, hogy a virágföldből vízelvezetés legyen megoldva. Az optimális hőmérséklet nappal 21-25 °C, éjszaka 19-21 °C. A növény számára fontos a magas páratartalom és hogy ne érje huzat.

Tavasszal és nyáron kivihetjük a kertbe is, itt inkább félárnyékos helyet válasszunk neki.

Minden tavasszal ültessük át, fokozatosan növelve a cserép méretét, ekkor kapjon növekedésindító tápoldatot és levéldísznövényeknek való tápoldatot is adjunk neki két-három hetente őszig.

Évente kétszer, tavasszal és ősszel metsszük vissza.

Rendszeresen vizsgáljuk át, ha atkák, levéltetvek jelennének meg rajta, akkor kezeljük növényvédő szerekkel.

Kávétermés

A termések megjelenésére 3-5 évet is várnunk kell. Amikor a növény gyümölcsei vörösre érnek és kissé lágy tapintásúak lesznek, szedjük le őket a kávécserjéről. Ezután vízben pépesítve válasszuk le a belső kávébabot a gyümölcsről.

A belső babot addig kell szárítani, amíg a héja könnyedén le nem válik, ez hetekig is eltarthat.

Ezután már lehet a kávébabot pörkölni és őrölni.

Nagy az esély rá, hogy nem ez lesz életünk legfinomabb – pláne a leggyorsabb – kávéja, de érdekes kísérlet lehet a kávé és a növények kedvelőinek.

Kapcsolódó
Kávézaccot szórnak a pannonhalmi apátság levendulamezőire
A kávékapszulákból újrahasznósított kávézacc került a komposztba.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik