Kertünk-Portánk

Kevesebb lesz a kajszitermés a tavalyi aszály miatt

wikimedia commons
wikimedia commons
A Homokhátság legtöbb ültetvényében a tavalyi súlyos aszályban meggyengültek a gyümölcsfák.

A kajszifák eredendően lényegesen kevesebb virágot bontottak annál, ami elvárható tőlük. A tavalyi aszályban minimális tápanyaghoz jutottak, meggyengültek, elégtelen volt a nyár végi rügydifferenciálódásuk – írta meg a Baon.

A gyér virágzás egyértelműen a szárazság következménye. Akik nem tudtak öntözni, ültetvényeikben a faállomány kisebb-nagyobb része el is pusztult

– mesélt a tapasztalatairól Füle Zoltán nagykőrösi gyümölcstermesztő.

Viszont, akiknek Füle Zoltánhoz hasonlóan lehetőségük volt a gyümölcsösök megöntözésére, nagy erőfeszítéssel úgy-ahogy meg tudták menteni a növényeiket.

Kellő nedvesség híján kevés tápanyaghoz jutottak a növények, ezért most sok mozdulatlan, alvó rügyet hordoznak az ágak. A meggyfák termésének egy része szintén kárba ment. Tavaly a fákon hagytuk a szárazság miatt elaprósodott szemeket, ám azok annyira megterhelték a szomjas fákat, hogy ágak, sőt egész törzsek száradtak el

– mondta.

A homokhátsági gazdaságokban főleg a cseresznye és az őszibarack ígérete vigasztalja most a termesztőket.

E két gyümölcsfaj is hamarosan szirmokat bont. A Füle birtokon úgy tűnik, az intenzív termesztésű öntözött cseresznye, továbbá a kevés őszibarackjuk a kajszinál kevesebb kárral vészelte át az aszályt. Erre utalnak a rügyekkel jól berakódott ágak. A termésről azonban még senkinek sem lehet bizonyossága. Március vége és április gyakran pusztít e vidéken a fagyokkal.

Füle Zoltán szükség esetén szélgéppel próbálja megmenteni a gyümölcsöt.

Ültetvénytámogatási pályázat keretében jutottunk hozzá a berendezéshez. Hatékonyan dolgozik, amikor az alsó, fagyos légréteg fölött a magasban pozitív a léghőmérséklet. A 11 méteren forgó széllapátok mintegy öt hektár gyümölcsös fölött forgatják a talajszintre a melegebb levegőt. Tudomásom szerint jelenleg talán 25 ilyen gép működhet az országban, de egyre terjednek. Közvetlenül is lehet a telepítésükre pályázni. A hat hengeres, 160 lóerős dízel motorja ugyan csaknem 25 liter gázolajat fogyaszt el óránként, de így is a legolcsóbban üzemeltethető fagyvédő technika

– nyilatkozta a gazda.

Kapcsolódó
Veszélyben a barack, egyre több a dió és a bodza
Versenyképesen termeszteni hazánkban jelenleg az almát, a körtét, a meggyet, a cseresznyét, a diót, és a szilvát lehet.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik