Öt öntözési tipp, hogy kerted túlélje a hőséget

Nem teljesen mindegy, mikor és hogyan öntözünk.

Az idén – egyelőre – több csapadéknak örülhettünk, mint tavaly, ám nem lesz mindig ilyen szerencsénk. Jönnek még forró, száraz, meleg napok, amikor kertünknek szüksége lesz a vízpótlásra, az öntözésre. Ám nem teljesen mindegy, mikor és hogyan öntözünk.

Annak érdekében, hogy a növények túléljék a nyarat, a szárazságot, a gardenbetty.com összegyűjtött öt tippet, amit érdemes betartani:

pexels.com

Öntözzünk reggel, vagy késő délután
A legjobb idő a kert esőzéses öntözésére nyáron reggel 6 és délelőtt 10 óra között van – még mielőtt beállna a meleg, mert így a növényeknek van ideje inni, de a levelek meg tudnak száradni, így sok bakteriális megbetegedés elkerülhető. Reggel a levegő és a talaj hűvösebb, ami minimálisra csökkenti a párolgást. A növények könnyebben szívják fel a vizet, ha nincsenek hőstressz alatt – ez az állapot akkor fordulhat elő, amikor a nap csúcspontján van. Ha a reggeli öntözés nem lehetséges, a késő délutáni öntözés is megfelelő. Az éjszakai öntözés nem szerencsés, mivel a hűvös és nedves körülmények gombák és baktériumok, csigák, poloskák és egyéb kártevők szaporodását okozhatják.

Csepegtető öntözésnél a víz nem éri a leveleket, így egész nap megengedett.

Öntözzünk jól és mélyen
Csakúgy, mint az embereknek, a növényeknek is alapos hidratálásra van szükségük túlmelegedés idején. Ez különösen igaz a kültéri konténernövényekre, valamint az olyan új telepítésekre, amik még nem eresztettek mély gyökeret. A cserepes növények hajlamosabbak a kiszáradásra, mint a földbe ültetett társaik. A nyár csúcsán ezek a cserepes növények különös figyelmet igényelnek, és minden nap, vagy akár naponta többször is meg kell öntözni őket.

Mind az egynyári, mind az évelő növényeknek jót tesz a jó mély áztatás, akár hetente háromszor. Ha hagyjuk, hogy a víz lassan és teljes mértékben behatoljon a talajba, a gyökerek mélyebbre és erősebbre nőnek. A ritkább, de mélyebb áztatás jobb, mint a gyakori enyhe permetezés. Irányítsuk a vizet pontosan oda, ahová szükséges – a növények gyökérzónájába –, hogy csökkentsük a párolgás esélyét.

pixabay.com

Öntözzünk többféle módon
Egy udvaron mindig van hely a kerti tömlőknek és a kézi öntözőkannáknak az esőzéses öntözéshez, de annak érdekében, hogy minden növényünk egyenletes nedvességet kapjon egész évben, a legjobb öntözési mód a csepegtető öntözés, mert ez célirányosan a gyökérzónába öntöz, és egész nap alkalmazható.

Védjük a hőérzékeny növényeket a túlzott napfénytől
A hőhullám azokat a növényeket sújtja a legjobban, amiknek még nem erős a gyökérzete. Ha az ilyen növények cserépben vannak, legjobb, ha a tűző nap elől árnyékba visszük őket. A kertben a hőérzékeny növényeket olyan helyre kell ültetni, ahol csak foltokban kapnak fényt, vagy délutáni árnyékot kapnak.

Tartsunk minél több nedvességet a talajban
Az organikus talajtakaró, például aprított kéreg, faforgács vagy szalma megőrzi a nedvességet, elfojtja a gyomokat, szabályozza a talaj hőmérsékletét. A növény gyökerei segítségével nyáron lehűlnek, és az sem mellékes, hogy kis mennyiségű tápanyagot is ad a talajtakaró a talajhoz, amikor lebomlik.

Megakadályozza azt is, hogy a talaj és bármilyen gomba vagy baktérium öntözés közben felfröccsenjen a levelekre, így csökken a betegségek terjedésének lehetősége.

Kapcsolódó