Kertésztippek: így lesznek ősszel is szépek a rózsáink

Sok múlik az időjáráson is, de akár késő őszig is gyönyörködhetünk a virágzó rózsákban.

A napos, meleg időben még fejlődhetnek új hajtások a szemekből. Ahhoz, hogy ezek egészségesek is maradjanak, érdemes néhány dologra odafigyelni. Marczinek András, salgótarjáni kertészt arról beszélt a Nool-nak, hogy ha rózsáinkat jó kondícióban tartottuk nyáron, azaz rendszeresen kaptak az öntözés mellett tápanyag-utánpótlást is, akkor később jobban tudnak ellenállni a gombabetegségeknek.

Mivel fülledt, esős nyarunk volt, rózsáink sokfelé vesztették el lombjuk jelentős részét a különféle gombabetegségek és a levélfoltosság miatt. Némelyik kopaszon meredező bokor látszólag reménytelenül fest a kertben, de a kertész szerint nem kell lemondani róluk.

A tápoldatozást kora ősztől kezdve lassan abba kell hagyni, hogy a növények fel tudjanak készülni a hidegebb téli időszakra. Ami még fontos lehet ez idő tájt, az a növényi higiénia. A lehullott leveleket, szirmokat rendszeresen össze kell szedni a tövek körül, hogy a kórokozók ne tudjanak a talajban áttelelni

– hangsúlyozta a kertész kiemelve, hogy az ágvégeket is vissza lehet vágni, mintha az elnyílt virágot távolítanák el. Ki lehet metszeni a bokor közepéből az elöregedett és elszáradt ágakat, hogy a korona belsejében is mozogjon a levegő. Erősen visszavágni azonban nem célszerű.

Kapcsolódó
Segítsünk gyümölcsfáinknak az őszi tápanyagraktározásban!
A fák téli felkészülése hónapokon át zajlik, ezért már nyár végétől gondoskodni kell növényeink megfelelő tápanyagellátásáról.