Példát mutatott emberségből a vályogépítő mester

Egy Ráckeresztúron tűzben megkárosodott család segítségére sietett a szakember és csapata.

Néhány hete, 2023. október 9-én délután borzalmas tragédiát élt át egy háromgyermekes család. A Fejér vármegyei Ráckeresztúron lángra kapott otthonuk, melynek három helyiségében gyakorlatilag mindenük odavesztett. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy senki nem tartózkodott az épületben.

A tűzoltók megérkezéséig a szomszédos házakból villámgyorsan ott termett fiatalok poroltókkal fékezték meg a lángokat. Az önkéntesek szinte csodával határos módon sérülés nélkül megúszták a mentési munkát, a katasztrófavédelem szakemberei pedig véglegesen megszüntették az égési gócpontokat.

A tüzet vélhetően a konyhában lévő régi, üveg ablakos kandalló okozta, melyet úgy megraktak bútorlappal, hogy az a hirtelen keletkezett nagy hőt nem bírta, az üveg kitört, onnan terjedtek a lángok és a hatalmas füst szerte a lakásban.

A tragédiát követően helyiek siettek a három kiskorú gyermeket nevelő fiatal házaspár, Norbi és Klára megsegítésére. Szerencsére a megrongálódott ház tetőszerkezetében nem esett kár, ám a falak, a plafon és a helyiségek talapzata teljes felújításra szorult, ehhez pedig – vályogház lévén – speciális szakmai segítségre volt szükség.

A helyzetet látva a Ráckeresztúron élő Kober Maxwell kereste meg Gáspár János vályogfal-építő mestert, segítséget kérve a családnak. Maxwell korábban részt vett Gáspár János vályogos táborában, s azt is tudta, hogy a mester és csapata 2022-ben egy Ácson leégett ház felújításában nyújtott elévülhetetlen érdemeket.

Maxwell megkeresésére azonnal a helyszínre utaztam, felmértem a kárt, illetve azt, miben tudunk segíteni. A felújításhoz előzetesen a megégett fagerendák és a – ház állapota alapján véleményem szerint mintegy 200 éves – rakott sárfalak lecsiszolására volt szükség. Ezt helyi önkéntesekkel megoldottuk, majd csapatommal új vályogvakolatot adtunk a falaknak. Természetesen a munkálatokhoz mi biztosítottuk az anyagokat

– mondta érdeklődésünkre Gáspár János.

Az idő túl rövid volt ahhoz, hogy a tavalyi ácsi segítségnyújtáshoz hasonlóan vályogos tábort szervezzen a mester, aki ezúttal szakmai csapatának legjobbjaival és lelkes helyi önkéntesekkel végezte el a falak újratapasztását és simítását, alapvetően a leglényegesebb munkákat.

A jótékonykodó vályogépítőknek hála, a festést követően hamarosan vissza is költözhet otthonába a család, akikhez ismerősöktől és ismeretlenektől adományok sokasága érkezett az elmúlt hetekben.

Kaptak gyerekágyakat, szekrényeket, hűtőszekrényt, gáztűzhelyt, gyerekruhákat, de több százezer forintos pénzbeli segítség is érkezett.

Akik támogatnák a bajba jutott családot, azok az alábbi számlaszámon tehetik meg:

12600016-12265296-41643427 – Berczeli Klára

Kapcsolódó
Teljesítették önkéntes vállalásukat a leégett ácsi ház vályogépítői
Gáspár János vályogfal-építő mester és segítői emberségből kitűnőre vizsgáztak.