Húsz százalékkal több mérget használhatnak a gazdák a pockok ellen

A rágcsálók főleg a déli országrészben szaporodtak el nagyon.

Segíti a gazdákat a pocokinvázió elleni küzdelemben, hogy a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) kérésére a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a korábbinál 20 százalékkal nagyobb mennyiség kihelyezését engedi a védekezésre használható készítményekből – közölte a NAK az MTI-vel.

A rácsálók főképp a déli országrészben, Békés, Csongrád és Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében szaporodtak el nagyon, de északi irányba is egyre jobban terjeszkedtek – írták.

A mezei pocok számtalan növényt tönkretesz, ezért veszélyes kártevő, de az élővilág védelme érdekében tilos az általuk lakott területek felületi kezelése. A Nébih korábbi közleménye szerint az ellenük használható rágcsálóirtók emberre ugyancsak veszélyesek lehetnek, ezért továbbra is csak a pockok járataiba lehet azokat kihelyezni.

Ahogy korábban a NAK már közölte: a NÉBIH határozatának értelmében július végétől egészen november 26-ig használható rágcsálóirtó készítmény szükséghelyzetben.

Kapcsolódó
Kevés a vércse, vegyszerrel ölik a pockokat
Az elmúlt évek enyhe telei miatt túlszaporodott a mezei pocok állomány, amely komoly károkat okoz a szántóföldeken.