Fontos szerepük lehet a gyomoknak a kertben

A kerti gyomok sokaknak bosszúságot okoznak, de az ökológiai szemléletű kertészkedésben fontos szerepük lehet.

Vannak, akiknek csak bosszúságot okoznak a hívatlan növények a kertben, pedig az ökológiai szemléletű kertészkedésben a gyomoknak is fontos szerepük lehet. Néha pedig a tányéron végzik termesztett rokonaik mellett, írta a Greendex.

Gyomokkal a kártevők ellen

Gyomnövénynek nevezzük azokat a növényeket, amelyek nem kívánt helyen és időben jelennek meg. A gyomok sok problémát okozhatnak, mivel a tápanyagokat, a vizet és a napfényt is elszívhatják a gondosan ápolt kultúrnövényeinktől. Sokan mindent megtesznek, hogy kertjük teljesen gyommentes legyen, azonban az ökológiai szemléletű kertészkedésben még a gazoknak is lehet szerepük, ezért érdemes hozzájuk kicsit engedékenyebben közelíteni.

Érdemes megtalálni az egyensúlyt az ültetett és a megtelepedő növények között. Különösen igaz ez az invazív fajokra, mint például a parlagfűre vagy a kanadai aranyvesszőre, amelyeket jobb minél inkább visszaszorítani.

Gyomnövények, melyek a veteményesben, a gyümölcsösben és a díszkertben is felbukkanhatnak

Csalán

Bár kellemetlen élmény kertészkedés közben belenyúlni, a csalán az egyik leghasznosabb gazunk. Érdemes a veteményestől távolabb, a kert kevésbé frekventált részén egy pár négyzetméteres foltban meghagyni és évente párszor kaszálni, levágni. A friss csalánból készülhet például erjesztett csalánlé, ami az ökokertészek egyik legsokoldalúbb csodaszere.

Miskolczi Tímea Panny

Pitypang

Bár sokan még a gyepből is kiirtják, a pitypangnak is fontos ökológiai szerepe lehet a kertünkben. A tavasztól tömegesen megjelenő sárga virágok korai táplálékot biztosítanak a beporzóknak, a lepkéknek, ezzel segítenek megtelepedni ezeknek a hasznos rovaroknak.

Tyúkhúr

Magról gyorsan szaporodó egyéves, de áttelelő növény. Nagy növénypárnákat képez, melyek erőteljesen takarják a talajt, ezzel a növény a víz visszatartásában és az árnyékolásban is segít. A tyúkhúr sok tápanyagot nem szív el, ezért – főleg a már idősebb kultúrnövény-állományokban – érdemes meghagyni, például a paradicsomtövek alatt.  A nagy melegben magától elhal a növény.

Miskolczi Tímea Panny

Libatop

Mélyre hatoló gyökereivel lazítja a talajt, és segít feltárni a tápanyagokat. Mivel nagyon sok magot érlel, érdemes virágzás előtt kaszálni vagy kihúzni.

Kövér porcsin

Szárazságtűrő, vastag levelű, elterülő növény. Viszonylag jól árnyékolja a talajt vastag szárával és leveleivel, és kedvezően hat a környező növényekre. Gyökerei lazítják a talajt, így szomszédaiknak is hozzáférhetővé teszik a mélyebb rétegeket. Száraz időben is túlél, javítja a talajmenti mikroklímát. A csalánhoz hasonlóan készülhet belőle ázalék, amelyet a növények mikroelem-utánpótlására használhatunk.

Kapcsolódó
Fehér libatop, a sokoldalúan felhasználható gyomnövény
Bár a gyomnövények közé soroljuk, sok területen hasznos.