Tájba simuló japánkert a zalai lankák ölelésében

A Natura 2000-hez tartozó terület öleli körbe.

Jó egy évtizede álmodta meg tájba simuló kertjét a Zala vármegyei Boncodföldén élő Darabos Róbert, aki már azt megelőzően – és azóta is – merült el a zen és a japánkertek világában.

A zen kertben az ember elmélyedhet a világ dolgaiban, felismerheti önmagában azt a gondolkodásmódot, mely a világot, mint folyton változót szemléli. A zen kert az élet, a hullámzó dolgok rendjének csodálatos világát hivatott megvilágítani.

A Zalai-dombság területén, Göcsejben a boncodföldei, 300 négyzetméteren évek óta szépülő, csinosodó japánkert tökéletesen beleillik ebbe a világba. Bár nem szakmája a kertépítés, Darabos Róbert tapasztalatait szívesen megosztja barátaival, ismerőseivel.

Alapvetően kertem a táj része, a nyugalom szigete, melyet a Natura 2000-hez tartozó terület ölel körbe. Belesimul a természetbe a kert, ahol a terasz mellett, a Buddha-szobor mögötti égbolton kel fel a Nap és a Hold is, ahol a szivárványok is rendszeresen ajándékoznak meg léleknyugtató látványukkal

– mondta a Sokszínű vidéknek az 50 éves férfi.

Az Európai Unió által létrehozott Natura 2000 területek olyan összefüggő európai ökológiai hálózatot alkotnak, amely a közösségi jelentőségű természetes élőhelytípusok, vadon élő állat- és növényfajok védelmén keresztül biztosítja a biológiai sokféleség megóvását és hozzájárul kedvező természetvédelmi helyzetük fenntartásához, illetve helyreállításához. 

Három éve készült el mostani formájában a japánkert, amit azóta is folyamatosan alakít Darabos Róbert. A füves terület 160 négyzetméter, a 2 méter mély fürdőtó – amit saját maga valósított meg – 40 négyzetméteres, és egyre több növény kerül a területre.

Kör formára nyírt törpebambuszok, leanderek és egy kollégámtól mentett, 30 éves fagyalbokrok öltöztetik a kertet, de szeretnék a jövőben még több gömböt és juhart ültetni

– említette a kert gazdája.

Fotók: Darabos Róbert

Kapcsolódó
Találjuk meg lelki békénket a japánkertekben
Évszázados tradíciók őrzői és a nyugalom békés, zöld szigetei.