Szülők nyírták le a füvet egy szombathelyi játszótéren

A parkgondozó cég öthetente érkezik a játszótérre füvet nyírni, de a sok eső miatt már térdig ért a fű, a szülők nem akartak már várni a jövő hétig.

Némi bosszankodás után a szülők nyírták le a füvet Szombathelyen, a Herény városrészben, a Tulipán és a Hóvirág utcák találkozásánál található játszótéren – írta meg a nyugat.hu.

Az egyik édesanya elmondta, voltak részek, ahol nagyon magas volt már a fű, 7 éves kislányának is nehéz volt közlekedni a játékok között, ráadásul sok 2-3 éves gyerek is jár a játszótérre szüleivel. Az édesanya úgy emlékezett, a Herényi Virágút előtt és még utána egyszer vágták le a Szompark munkatársai a füvet a játszótéren.

A város parkgondozással foglalkozó cégétől, a Szomparktól azt az információt kapták, hogy öthetente érnek oda, a jövő héten lesz esedékes a művelet. Azonban az elmúlt időszak nagyon csapadékos volt, a szülők nem tudtak tovább várni, szerda este fél 7-kor nyolc felnőtt nyírta le és gereblyézte össze a füvet, a gyerekek is segítettek.

Megértjük, hogy van egy ütemterv, és ha sok eső esik, akkor sokkal gyorsabban nő a fű, de örülnénk, ha a nyári szünetben a játszóterek elsőbbséget élveznének, sok kisebb-nagyobb gyerek van ilyenkor itthon, vagy a nagyszülőknél és szeretnének kijönni játszani

– tette hozzá az anyuka, aki elmondta, igaz, hogy nem az ő feladatuk lett volna, de több értelme volt lenyírni a füvet, mint ülni és mérgelődni.

A környékbeli szülők egyébként nem először fogtak össze. Pont ennek a játszótérnek a felújítására gyűjtöttek egy évvel ezelőtt egy rendezvényen. Gulyással, palacsintával, egyéb finomságokkal és programokkal készültek. Akkor csaknem 2 millió forint jött össze. Télen fel is avatták a felújított játszóteret.

Kapcsolódó