Kevés dió termett, drága lesz a bejgli

Most a nyári forróság hagyott nyomot a termésen.

Az esős, szeles időjárás egyik hozadéka, hogy megrepedt a dió burka, és lehullik a földre a termés. Tavaly kevés dió volt a dióburok fúrólégy miatt, idén azt mondták a termelők, jobb a helyzet, de most a nyári forróság hagyott nyomot a termésen, legalábbis az ország déli felében – írta meg a Teol.

A statisztikai hivatal adataiból egyértelműen látszik, hogy az elmúlt években nagyon megugrott az ára: 2019-ben a tisztított dió éves fogyasztói ára 4130 forint volt, míg 2020-ban 4330 forint, 2022-ben pedig 4630 forintra rúgott.

Az egyik jelentős Tolna vármegyei ültetvénnyel az alsónyéki Sánta István és családja rendelkezik. Huszonegy hektár a saját ültetvényük, és ehhez tíz hektárnyi dióst még bérelnek.

Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy hektáronként százhúsz fára lehet számítani

– mondta a termelő, aki immár harminc éve foglalkozik diófákkal. Sánta Istvántól a lap megtudta, a szüleitől örökölte az ültetvényt, melynek gondozásában két gyermeke, fia és lánya is besegít. Ráadásul ökogazdálkodásként termelnek, vagyis csak meghatározott permetszereket, főleg rezet és ként használhatnak.

Idén a dióburok fúrólégy mellé – gondnak – még a nyári forróság is csatlakozott. A fáinknak a nap felé néző ágain lévő diók megsültek, ilyenre még nem volt példa, pedig három évtizede foglalkozunk dióval. Sajnos a tapasztalat sem sokat ér ma már, hiszen az elmúlt években sorra olyan problémával kellett megküzdenünk, amilyenekkel korábban nem. A dióburok fúrólégy három éve már, hogy bosszantja a termelőket.

Úgy látják, a közepes termésnek csak a harminc százalékát tudták idén betakarítani. Nagyon valószínű, hogy emiatt – legalábbis a boltokban – idén a dió árak tovább emelkednek majd.

Sajnos a bolti árnak még az egyharmadát sem kapják a termelők munkájukért, így megpróbálunk mi is a közvetlen értékesítés irányába elmozdulni

– tette hozzá Sánta István.

A covid járvány után megváltoztak a vásárlási szokások is, az öko-termékeket, melyek kicsit drágábbak a többi terméknél, kevésbé veszik a vásárlók. Az olcsóbb termékeket keresik

– mondta Sánta István.

Az érett, meg nem tört diótermés akár egy évig is tárolható hűvös, jól szellőző helyen. A tisztított dióbél azonban hajlamos az avasodásra, ezért érdemes vászon- vagy papírzacskóban tárolni, mihamarabb felhasználni, illetve mélyhűtőbe tenni.

A dió szuper rostforrás, támogatja az agyműködést, és növeli a koncentrációképességet is. Gyermekek számára vérszegénység ellen, valamint a csontnövekedés elősegítésére alkalmazható. Magas kalóriatartalma miatt azonban érdemes figyelni, hogy mennyit eszünk belőle: 100 gramm dió több mint 600 kalóriát tartalmaz. Ezzel együtt napi 3-5 dióbél elfogyasztása ajánlott, mert ez a mennyiség már hozzájárul egészségünk megőrzéséhez.

Kapcsolódó
Fontos a diófa őszi metszése a bőséges termés érdekében
A diófának is szüksége van metszésre, hogy szép formás legyen, és bő termést hozzon.