Kertünk-Portánk

Komoly bírság járhat ennek a növénynek az ültetéséért

wikimedia commons/W. Carter
wikimedia commons/W. Carter
Gyökérzete indákkal kapaszkodik a földbe, ezért nehéz kiirtani, minél inkább aprítják, annál inkább nő.

Jogi következménye is lehet az óvatlan kertészkedésnek, akár százezrekre is megbüntethetik azt, aki japán keserűfüvet ültet a kertbe, írta a Sonline.

Aki tudtán kívül is ilyen növényt ültet vagy hagy elszaporodni a kertjében, könnyen törvénysértő helyzetbe kerülhet. A következmény nemcsak figyelmeztetés, súlyosabb esetben hatósági eljárás, bírság lehet, sőt, bírósági per is indulhat az ingatlantulajdonos ellen.

Elsőként a természetvédelmi hatóság felszólíthatja az eltávolítására, és bírságot is kiszabhat. Ha a tulajdonos ennek nem tesz eleget, akkor kötelező közérdekű védekezést rendelhetnek el, melynek költségeit szintén ő viseli. A növény okozta károk miatt akár jogi kártérítési eljárás is indulhat, például ha a növény átterjed a szomszéd kertjére vagy közterületre.

A japán keserűfű az egyik legveszedelmesebb idegen honos, invazív növényfaj hazánkban, a kultúrnövényeinkre, de az élő környezetre is veszélyt jelent

– közölte a portállal Tóth István kaposvári növényvédelmi szakmérnök, a növényorvosi kamara tagja.

A problémát az jelenti, hogy gyökérzete indákkal kapaszkodik a földbe, ezért nehéz kiirtani, minél inkább aprítják, annál inkább nő. Speciális gyomirtószerek minimálisan állnak rendelkezésre ellene. A nedves klímát kedveli, a szaporodása szinte megállíthatatlan.

Virágzatát a méhek kedvelik, de semmi egyéb haszna nincsen, a szára üreges, mint a nádé, értéktelen kétszikű növény, takarmányozásra, ipari célra sem használható

– tette hozzá a szakember.

A gyökerét kiásni szinte lehetetlen, mivel a legkisebb gyökérrészlet is képes újra kihajtani. Vegyszeres irtás, több éves kontroll és szigorú elszigetelés szükséges a végleges megszabaduláshoz. Az eltávolított növényi részeket nem szabad komposztálni, hanem zárt zsákban, hulladékként kell kezelni, hogy ne fertőzze tovább a környezetet.

Az özönnövények térhódítása az utóbbi évtizedekben egyre nagyobb környezeti és természetvédelmi problémát jelent a Kárpát-medencében. Például invazív tölgyek veszik el az életteret az őshonos fáktól egy őrségi edőben, a Bükkben pedig agresszív ázsiai betolakodót irtottak.

Kapcsolódó
Brutálisan terjed Egerben egy kiirthatatlannak tűnő növény
Mutatós dísznövénynek tűnhet a japánkeserűfű, azonban komoly károkat okozhat, gyökerei tönkretehetik a könnyűszerkezetes házakat.
Olvasói sztorik