Kertünk-Portánk

Ha most cselekszünk, jövőre ontani fogja a virágokat a muskátli

getty images
getty images
Szakértői tanácsok a muskátli teleltetéséhez.

A muskátli a dísznövények egyik örök slágere, talán csak a rózsa vetekedhet vele népszerűség tekintetében. Ennek megfelelően szinte nincs is olyan ablakpárkány, erkélykorlát, vagy teraszon lévő láda, melyben ne lakna pár tő muskátli. A muskátli szezonális növény, vagyis a hazai teleket a szabadban nem bírja ki, ezért az ősz derekától kezdve el lehet kezdeni a teleltetést, írta Megyeri Szabolcs kertészete.

Sokan úgy gondolkodnak, hogy a muskátlit egynyáriként kezelik, és a szezon végén egyszerűen szanálják, csúnyábban fogalmazva kidobják a töveket, aztán tavasszal vesznek újakat. A fiatalabb példányokat pazarlás ősszel kidobni, hiszen kevés munka árán könnyedén biztosítható a telelés, így tavasszal újra virágzásnak induló növényeink lehetnek.

Az alábbi galériában megmutatjuk az alapvető, általános lépéseket:

7 fotó

A muskátli szinte egyetlen portáról sem hiányozhat, azonban van, amikor száradni kezd a féltve gondozott növényünk, ha ezeket a tanácsokat követjük, akkor megmenthető a száradó muskátli. Azt is megosztottuk, hogyan lehet megőrizni a muskátli szépségét hosszú hónapokon át.

Kapcsolódó
Ezek a muskátli leggyakoribb betegségei, így védekezhetünk ellenük
Így előzhetjük meg vagy kezelhetjük a már kialakult betegségeket.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik