47 éves, aki sokáig kereste a helyét az országban és a világban. Kovács B. Dániel, a Fiatalok a Magyar Vidékért Alapítvány kurátora Budapesten született, majd hosszas útkeresés után vidéken talált otthonra. Ma a vályogépítészet avatott ismerője, szakértője, aki ebbéli „szerepében” könyvet is írt.
Műbútorasztalosként végeztem, majd a minimalista belsőépítészetben találtam meg az alkotás szabadságát egészen addig, míg a vállalkozói lét majdnem felemésztette a kreatív énemet. Aztán lakóbuszra váltottam, és néhány évig Európát jártam vándorasztalosként. Tanultam sok érdekeset, hasznosat, de rájöttem, hogy a legjobb dolog otthon lenni
– említette Dániel.
Hazatérése után döntött úgy, hogy vidéken keres otthont. Bejárta az országot, hogy megtalálja az igazit, végül Nógrádban, Bér községben kötött ki, ahol minden hibát elkövetett, amit egy városi ember elkövethet vidéken. Így tanulta meg, hogy sok dolog mást jelent a falvakban, mint a városban.
Más a kenyér íze, más a reggel ideje, és más a derékszög is. Másképp gondolkodnak a házakról, a munkáról és az otthonról. Ahogy otthonomat darabokra szedtem és újraépítettem, rájöttem, milyen nagyszerű dolog sárfészekben élni, és a fecskéktől tanulni a fészeképítést. Rácsodálkoztam, hogy a vályog nemcsak környezetbarát, helyben előállítható anyag, hanem egészséges és emberbarát is. Körülöttem viszont már alig akadt, aki igazán értett volna hozzá. Ekkor tudatosult bennem, hogy ha nem kezdünk el újra tanulni és tanítani, a vidéki tudás eltűnik, helyét pedig poliészter foglalja majd el
– elmélkedett a szakember.
Saját otthona felújításakor „kezdődött a viszonya” a vályoggal, és ez a kapcsolat azóta is tart. Gyúrja és tapasztja a sarat, régi vályogházak megmentésével, átalakításával és felújításával foglalkozik, de leginkább tapasztalatait osztja meg azokkal, akiket megérint ez az anyag, ez az életforma. Fontosnak érzi, hogy minél többen megismerjék, hogyan válhat egy vályogházból igazi otthon.
A Fiatalok a Magyar Vidékért Alapítvány kurátoraként felelősséget érzek azért, hogy megőrizzük azt, ami valóban érték. Ezért kezdtem el a „vályogos fecskeképző” közösségi eseményeket, melyeken együtt tanulunk, tapasztunk, kalákázunk, és újraértelmezzük, mit jelent ma vidéken élni. Ma már hiszem: teljesen reális vályogból fészket rakni. Fantasztikus érzés, hogy valaki helyben elérhető anyagból, saját kezével építheti az otthonát. Ez az önrendelkezés egyik legszebb formája, az egészséges otthonhoz való jog
– vallja.
Ma Magyarországon több mint másfél millió ember gondolataiban kapcsolódik össze a vidéki otthon és a vályog fogalma, ami jól mutatja, hogy ez a szemlélet nem múltidézés, hanem egy jövőbe mutató irány. Az „Otthon, vidéken – Emberfészek vályogból” könyv azoknak szól, akik felelősen és tudatosan szeretnének ebbe a világba belépni, nem puszta illúziók, hanem valós ismeretek mentén.
A sok beszélgetés és házbejárás során újra és újra ugyanazokat a kérdéseket kaptam. Azért írtam meg a könyvet, hogy minden, amit megtanultam, ne vesszen el, hanem inspiráljon másokat is arra, hogy földből, szeretetből és bátorságból építsék fel a saját otthonukat, emberfészküket
– mondta Dániel, aki tanácsadóként is dolgozik, hogy segítse mindazokat a jóérzésű embereket, akik épített örökségünk egy darabját szeretettel újítják, óvják, éltetik, mert vallja: a vályog természet- és emberbarát anyag, mely a zöld jövő egyik alappillére lehet.
Régi, megmentett vályogházról többször írtunk. Husztón őrzi a szülők emlékét a pusztulástól megmentett vályogház, Balástya mellett pedig álomszép otthont varázsoltak az évszázados vályogházból. Bemutattuk azt is, hogy az 1880-as évek környékén vályogból épült ház az 1920-as évektől elemi iskolaként is funkcionált.
