Kertünk-Portánk

Csodás fényudvar fogadja a látogatókat a rumi meseházban

Nyugat.hu/Mészáros D. Zsolt
Nyugat.hu/Mészáros D. Zsolt

Egy Vas vármegyei településen, Rumban is fénypompában várja a látogatókat egy családi ház udvara. A Nyugat.hu írta meg, hogy a tulajdonos, Varga Miklós tizedik alkalommal díszítette fel az udvarát.

A kerek évfordulóhoz pedig egy rekord is társul: idén jöttek el a legtöbben megnézni a meseházat. Számításai szerint már az első napon közel százan látogatták meg a helyet – igaz, ebben nagy szerepe volt annak is, hogy az önkormányzat itt gyújtotta meg az első gyertyát az adventi koszorún.

Nyugat.hu/Mészáros D. Zsolt

A készítő szerint egyre többen jönnek egyre távolabbról a helyi polgármester által csak „fényudvarként” hívott helyre: tavaly és idén érkeztek látogatók Sárvárról, Csornáról, Győrből, Dombóvárról és Ikervárról is, ráadásul utóbbiak egy tetőtől talpig feldíszített „meseautóval” jöttek.

Mihály a portálnak elmondta, hogy augusztusban kezdte feldíszíteni a udvart, ami megint bővült: ezúttal egy hosszú ösvénnyel, ami egy nagy karácsonyfához és a betlehemhez vezet. Varga Miklós szerint még lehet bővíteni a helyet, már el is tervezte, jövőre mit fog csinálni.

A Nyugat.hu fotósának, Mészáros D. Zsoltnak a galériáját IDE kattintva nézhetik meg!

Beszámoltunk arról is, hogy fényárban úszik a varsányi nagyi karácsonyi meseháza, ahogy karácsonyi csodaországgá változott a körmendi Batthyány-kastély és a Körmend-Alsóberkifalu, Szent Imre herceg utca 13/B számú háza is.

Kapcsolódó
Csodájára járnak a csorvási meseháznak
A meseházon és udvarán mintegy 25-30 ezer izzó ontja a fényt.
Olvasói sztorik