A gólyaállomány magyarországi változásait 1941 óta követik a kutatók. Az akkor még 15-16 ezer párt számláló állomány az 1960-as évek végére a harmadára csökkent a táplálkozóhelyek és hagyományos fészekrakóhelyek – nádtetők, széles kémények – fogyatkozása miatt.
Megváltozott azonban az elterjedés súlypontja. A Dunántúlon, az Északi-középhegységben, az erdősített és a nagyrészt felszántott sík vidékeken csökken az állomány, az Alföld többi részén nő.
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) MTI-hez eljuttatott közleménye szerint összességében ugyan nem csökkent jelentősen a madarak száma, de egyre sérülékenyebb a magyarországi fehérgólya-állomány.
![](data:image/svg+xml;charset=utf-8,<svg height="667" width="1000" xmlns="http://www.w3.org/2000/svg" version="1.1"/>)
A gólyaállomány 40 százaléka az ország északkeleti megyéiben, Borsod-Abaúj-Zemplénben, Szabolcs-Szatmár-Beregben és Hajdú-Biharban költött, a legkevesebb gólya Komárom-Esztergom, Nógrád és Heves megyében él. 2014-ben az átlagos fiókaszám 2,55 volt, ami az átlagosnál jobb eredménynek számít.
Az idei adatok szerint a tavalyinál 10 százalékkal kevesebb pár foglalt fészket Magyarországon, és az átlagos fiókaszám is csupán 2,2 körül alakult.