Alexandriai Szent Katalin – aki a középkor legtiszteltebb, legnépszerűbb női szentje – napjához megannyi hagyomány, népszokás, mondás kötődik.
A Katalin nap a régi időszámításban az első téli nap volt. A közismert időjóslás szerint: „Ha Katalin kopog, a karácsony locsog”, azaz ha ezen a napon beáll a fagy, akkor a karácsony esős, sáros, enyhe lesz, de ha Katalinkor enyhe az idő, akkor karácsonykor fagyra számíthatunk . Ugyanerre utal egy másik mondás: „Ha Katalin szépen fénylik, a karácsony vízben úszik”.
Lányos házaknál gyümölcsfáról vágtak ágat vágtak, vízbe tették, s úgy tartották, ha karácsonyra kizöldül a „katalinág”, farsangkor férjhez megy a lány. Volt olyan szokás is, hogy az ágnak férfinevet adtak, s amelyik ág leghamarabb kivirágzott, olyan nevű legény lehetett a jövendőbeli. A kivirágzott “katalinágat “– szinte már jegyajándékként – karácsony ünnepén a átadták a jelöltnek: a lány így kérte meg a vőlegény kezét. Ugyanakkor akadtak olyan falvak – például Csantavér és Sárosfa –, ahol a legények azért böjtöltek, hogy megálmodják, ki lesz a feleségük?
Ugyanakkor Doroszlón férfi dologtiltó napként tartották számon: ott nem szabadott ilyenkor szántani, sem befogni a kocsiba az állatot. Több településen leálltak a malmok, a kendergyárak is. A molnárok munka helyett a templomba mentek, mert Katalin volt a védőszentjük.
Katalin a mulatozás napja volt, a Katalin napi bálok népszerűsége ma is töretlen. Régen Katalin napjával befejeződött az őszi bálok, lakodalmak időszaka, mert közelített az adventi csendesebb, böjtös időszak, amikor már sem lakodalmakat, sem táncmulatságokat nem tartottak.
Tánczos Erzsébet írása
