Régen ezen a napon a hölgyek nem végezhettek semmilyen munkát, a házi és ház körüli teendőket is beleértve, mert megbűnhődhettek. Tilos volt a mosás, vasalás, főzés, kenyérsütés, takarítás, no és a varrás! Varrni azért nem volt szabad, nehogy bevarrja a gazdasszony a tyúkok lyukát, ugyanis nem tojtak volna a következő évben.
Néhány településen egy kis konyhai sürgést azért megengedtek maguknak a hölgyek. Szokás volt ilyenkor a Luca napi molnárkalács sütése, és az üldögélésen kívül elkészítették a szentestére szánt ostyát is, ami víz és liszt keveréke.
Időjárásjóslás búzával, kukoricával
Sok helyütt Luca napon hajtattak búzát, kukoricát. Ezt laposabb kis tálkába szórták, meleg, világos helyre tették, és karácsonyig öntözgették. A szemek „szintjét” alá helyezett kövekkel emelték meg, a vizet pedig folyamatosan kellett pótolni, hogy ellepje a szemeket. Ha azok nagyra, magasra hajtottak ki, bő termést várhattak a következő évre. A hajtatásból aztán megjövendölték, hogy az elkövetkezendő év egyes hónapjaiban mennyi csapadékra számíthatnak a földeken, milyen időjárás várható.
Luca naptól kezdve 12 napon át megfigyelték az időjárást. Úgy vélték, hogy amilyen az első nap, olyan lesz az eljövendő év első hónapja, amilyen a második nap, olyan a második hónap és így tovább.
Így készült Luca széke
Luca boszorkányos jellegéhez kapcsolódik az ötszög alakú Luca széke készítése is, melyet ezen a napon kezdtek faragni. Készítéséhez kilencféle fát (kökényt, borókát, jávorfát, körtét, somot, jegenyefenyőt, akácot, csert és rózsafát) használtak, s annak karácsonyig el kellett készülnie. Mivel Luca széke lassan készült, minden nap csak egy műveletet lehetett rajta elvégezni. Ebből ered a mondás: „Lassan készül, mint a Luca széke“.
A szék készítője magával vitte azt december 24-én az éjféli misére. A hiedelem szerint ekkor a székre ülve megláthatta, hogy a gyülekezet tagjai közül kik a boszorkányok. Miután a szék készítője a boszorkákat felismerte, gyorsan szaladnia kellett, s maga mögé mákot szórva biztosítania, hogy leleplezett üldözője ne érje utol. Az otthon már biztonságot nyújtott, de Luca székét mindenképpen el kellett égetni.
Kotyolás, heverés
A lucázás vagy kotyolás a fiúgyermekek házról házra járó, termékenységvarázsló szokása volt. Többnyire hajnalban, kisebb csoportokban mentek, és a házba betérve engedélyt kértek. Ha megkapták, akkor ráültek egy tuskóra vagy szalmára és elkezdték az éneküket: „Luca-Luca kitty-kotty, tojjanak a tiktyok, luggyok!” Ezt követően termékenységvarázsló és jókívánságot tartalmazó szövegekkel mondtak. Az ének és mondóka után szétszórták a konyhában a szalmát, majd aszalt gyümölcsöt, almát, diót kaptak adott ajándékba. A szalmát a gazdasszony a tyúkok alá tette, hogy jobban tojjanak.
Az ország egyes területein a Luca napi heverésnek volt „divatja”. A fiúk éneke így szólt: „Acélt hoztam kenteknek, cin legyen táljuk, vas legyen fazekjuk, ólom legyen kanaljuk!” Ezután leheveredtek a földre és megszólat a rigmus: „Így heverjenek a tyúkok!” A lucázóknak azért is örültek, mert a hiedelem szerint, ha fiúgyermek érkezett elsőnek a házhoz, szerencse lett a tyúkok körül, ha azonban nő jött volna, a tyúkok nem tojnak és nem kotlanak.
