Természetesen más a toszkánai agriturismo, mint a magyarországi falusi turizmus. A nagyon baráti áron bérelhető, csúcstechnikával felszerelt, korszerűsített parasztházak, középkori villák és várkastélyok rendszerében a vízforgatásos úszómedence nem csak álom, miként
valamint az azokból készített gasztronómiai különlegességek gazdag kínálata sem.Az agriturismo a 80-as évek végén szerveződött meg Olaszországban, akkor, amikor a vidéki emberek sokasága a mezőgazdaságból származó jövedelmét kénytelen volt kiegészíteni a szobakiadásból származó bevételekkel .
A vendégek megcsodálhatják a történelmi településeket: többek között Firenze, Siena, Pisa, Lucca, San Gimignano és Volterra nevezetességeivel ismerkedhetnek, a helyi termelőktől pedig vásárolhatnak jellegzetes toszkán kuriózumokat, a lekvároktól a borokig, a házilag gyúrt tésztáktól a szélben szárított sonkákig és a pompás sajtoktól az extra szűz olívaolajig sok mindent.
Aki Toszkánát választja feltöltődése helyszínéül, az valóban hátat fordít a mindennapok stresszének, lélekemelő tájakat ismer meg. Itt kalandozhat a gasztronómiában, túrázhat, golfozhat, vadászhat, lovagolhat és kerékpározhat is.
Aki járt már Toszkánában, annak a fenti sorok aligha jelentenek újdonságot. Aki pedig örök szerelemre vágyik, annak bele kell szippantania ebbe a semmihez sem hasonlítható levegőbe.