Portugál ínyencség: aranyárban mérik a kacsakagylót

A dimbes-dombos utakon, hófehérre meszelt házak közt kocsikázom Lagos felé, rákanyarodva a kikötő mellett futó piaci útra, sirályok keringenek a vitorlát bontó hajók közt. A város ősi falai még mindig állnak, az 5000 éves történelmi múlt nem tűnt el nyomtalanul. A 15. században a Tengerész Henrik által indított nagy felfedező utak kiindulópontja volt Lagos, a falakat még akkor építették, amikor Algarve kormányzójának itt működött a székhelye.

Algarve, Portugália egyik leggazdagabb régiója, 16 városával és 450 ezer fős népességével Európa délnyugati részének csücske, a napsütésre vágyók körében az egyik legkedveltebb úti cél.

A vidék sziklákkal ölelt majd’ 160 kilométernyi partszakaszára, apró öbleibe, történelmi városaiba, és eldugott falvaiba nyaranta emberek millió sereglenek, hogy élvezzék a mélykék tengert, a homokos strandokat, szabadtéri előadásokat vagy a nyüzsgő éjszakai életet.

Lagosi életkép reggel

Ahogy áthajtok Lagoson, szerencsére már semmit nem érezni a nyári turista invázióból, minden békés, csendes, az angol, német és francia családok hada a szezon elteltével nem rohamozza meg a tengerpartokat, és nem változtatja át Algarve otthonos, kissé vidékies hangulatát egy túlnyüzsgő, vonzerejét vesztett, zajos nagyüzemmé.

Nyolc óra előtt még a parkolásért sem kell fizetni, így az autót az óvárosban hagyva lefutok a macskaköves, apró utcák egyikén. Lila szirmokat hord az őszi szellő a járdán, némelyiket egész magasra röpíti, majd finoman a vállamra löki. Egy újabb fuvallat erőteljesen megrázza a fákat, a macskakő lila-kék színbe borul.

Piaci nézelődés

A piacra időben érkezem, a tengerről visszatérő halászok csak most pakolják ki a jégen tartósított friss árut, amikor meglátnak, mosolyogva integetnek, hogy nézzem meg az aznapi zsákmányt. Friss citrom és hal illata száll fel a pultok közül, az egyik összecsomózott hálóban hatalmas királyrákok fekszenek, languszták egymást és a jeget taposva próbálnak kétségbeesetten menekülni a műanyagládákból. Az öreg halász, aki maga mellé intett, most egy a jó kilós tintahalat vesz elő, majd az orrom alá dugja.

„Nézze ezt meg!”- mondja, és a hal csápos fejére mutat. Először nem értem, mit akar vele, de amikor közelebbről szemügyre veszem, meglátom, hogy a fehér fejet tarkító apró pöttyök a kidülledt szem körül lüktetni kezdenek, méretük és formájuk megváltozik, hol megnő majd visszahúzódik elképesztő színjátékot produkálva a bőrön.

Még él – mondja a halász büszkén, majd miután szeretettel lefekteti a tintahalat a szardíniák dombja mellé, egy sárga vödröt vesz elő, és tartalmát elém borítja.

„Fogadjunk ezt nem ismeri”- nevet rám. Igaza van, életemben nem láttam még ezt a köveken növő, összenőtt papagájkarmokra emlékeztető rákfajtát, a percebest, vagy ahogy a helyiek nevezik, kacsakagylót.

Aranyárban mérjük – mondja a halász, és a markomba tesz párat, hogy közelebbről is megnézhessem a különlegességeket, amit 20 és 125 euró/ kg közötti áron kínál. Ahogy mondja, azért ilyen drága, mert nagyon veszélyes a felszínre hozatala, ezeket a kagylókat nem tenyésztik sehol.

„ Ez az ínyencség az óceánok csúszós szikláin és barlangjaiban él, ott, ahol folyamatosan hatalmasak a hullámok – magyarázza a halász. – Nem egyszer szó szerint az életünket kockáztatjuk, amikor kötélen leereszkedünk a mélybe két hullám között, hogy leszedjük a kövekről és repedésekből a kagylókat. Ráadásul a lábunkkal nagyon erősen kell kapaszkodnunk, mert a percebest szépen, sérülés nélkül szabad csak levágni a helyükről. A másik módszer, amikor lemerülünk, de ez még veszélyesebb, hisz itt már a kötél sem tart meg minket. A legjobb akkor kimenni a tengerre, mikor apály van, és nyugodt a víz, de ilyenkor is előfordul, hogy a 2-3 méteres mélységig lebukni nem elég.”

Vegyen egy fél kilót, meglátja nem bánja meg! Nagyon egyszerű elkészíteni, forraljon fel vizet, tegyen bele sót, és lökje bele a rákokat, 1 perc után már eheti is őket. Csak erősen szét kell húzni a kagyló két végét, abban van benne a gumiszerű lilás hús.

Bár egy maroknyi rák majdnem 9 euróba kerül, mégis veszek belőle, kérek még mellé 8 darab bébi tintahalat is, egy fej fokhagymát, meg egy jó nagy citromot, hogy ebédre elkészítsem a portugál finomságokat.

Mikor haza érek, lepakolok, és mielőtt nekilátnék a főzőcskének, kíváncsian megnézem a világhálón, mi is az a kacsakagyló.

Ekkor bizonytalanul ránézek a kacsakagylókra, és azon töröm a fejem, hogy akkor most valóban megegyem-e őket?

(A szerző, Balogh Boglárka blogját ITT, Facebook oldalát pedig ITT találod.)